KözéletElbocsátások a külügyből a nyilvánosságra hozott akták miatt

2011. március 11., péntek
 
Elbocsátások a külügyből a nyilvánosságra hozott akták miatt

Március 1-i elindítását követő 10 nap alatt több mint 10 millió 800 ezer oldalletöltést generált a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum kutatásainak eredményét bemutató szigoruantitkos.hu.

 

 

A szigoruantitkos.hu portál hétfőig közel 300 levelet kapott, ezeknek 20 százalékát negatív vélemények tették ki. Ezekben az érintettek, illetve a hozzátartozók a honlap működtetőinél szerették volna elérni, hogy saját, illetve rokonaik adatlapja kerüljön le az oldalról. Blazovich Péter az Emlékpont igazgatója szerint csak olyan kritikáknak adtak helyet, amelyek névelírásokra vonatkoztak. Ezeknek azonban főként az volt az oka, hogy az egykori BM aktái között vannak elgépelt iratok.

Március 1-i elindítását követő 10 nap alatt több mint 10 millió 800 ezer oldalletöltést generált a szigoruantitkos.hu. A hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetésével készült portált, amely elsőként közöl átfogó tanulmányt a Kádár-rendszer Belügyminisztériumának Szigorúan Titkos  állományú tisztjeiről, és azok tevékenységéről már közel 410 ezer érdeklődő kereste fel. A felhasználók átlagosan mintegy 12 percet töltenek az oldalon, ami alatt átlagosan 26 szt tiszt kartonját nézik meg. A honlapot elsősorban hazánkból keresik fel, de a világ szinte valamennyi országából érkeztek már érdeklődők: legtöbben, mintegy 4100-an Németországból, de 2700 érdeklődő tekintette meg az Amerikai Egyesült Államokból, 2400 az Egyesült Királyságból, közel 1800 Romániából, 1750 Ausztriából, 970 Szlovákiából, 950 Svédországból és 880 Svájcból.

Egy mai hír szerint a Külügyminisztérium hét egykori, szigorúan titkos állományú tisztet azonosított be alkalmazottjai között, munkaviszonyukat a tárca vezetése megszünteti. A minisztérium vezetése az elmúlt napokban interneten megjelent, szt-minősítésű tisztek nevét és adatait tartalmazó lista ügyében vizsgálatot folytatott, amely kizárólag a rendszerváltás előtt, illetve jelenleg is a tárca állományában lévő személyekre korlátozódott. A Külügyminisztérium vezetése úgy döntött, hogy a hét külügyi alkalmazott munkaviszonyát megszünteti.

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.