Kék hírekÉjszakai migráns csúcsforgalom

2011. szeptember 7., szerda
 

Összehangolt akció keretében több, mint félszáz határsértőt és négy embercsempészt fogtak el a rendőrök szerdára virradóra Szegeden.

 

 

 

 

A Mélységi Migrációs Osztály munkatársai nem sokkal hajnali egy óra után vontak igazoltatás alá egy VW Transporter kisbuszt a Horgosi úton. Utasterében 20 közel-keleti férfi tartózkodott. Közülük 13-an afgán, 7-en pedig pakisztáni állampolgárok.

Alig néhány perccel később, pár száz méterre az előző helyszíntől pedig a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai a Migrációs Ügyek Osztályának munkatársaival közösen állítottak meg egy Audi személygépkocsit és egy Citroen kisteherautót. A járművek utas- és rakterében összesen 33 illegális migráns bújt meg, akik közül 10-en törökök (ezen belül 1 nő), 12-en pakisztániak, 10-en afgánok és 1 líbiai állampolgár.

Mindhárom járművet magyar férfi vezette, velük szemben embercsempészés gyanújával büntetőeljárás indult. A határsértők egyike, egy pakisztáni férfi ellen – mivel már nem ez volt az első ilyen próbálkozása – beutazási és tartózkodási tilalom megsértése gyanújával ugyancsak büntető-, míg a többi 52 határsértő ügyében idegenrendészeti eljárás indult.

A rendőrök a helyszínek közelében egy kismotorral közlekedő magyar férfivel szemben is intézkedtek, mivel kiderült: feltehetően az embercsempészek segítője, így ellene is embercsempészés gyanújával büntetőeljárás indult.

 

Olvassa el ezt is!

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.