BulvárÉjszakai barangolás a Vadasparkban

2011. július 24., vasárnap
 
Éjszakai barangolás a Vadasparkban

A hűvös idő, de még az eső sem riasztotta el azt a több száz látogatót, akik szombat este részt vettek a Vadaspark éjszakai programján. A lassan már hagyományossá váló program kiemelkedő eseménye a különféle állatok etetése, azonban a sötétben való séta is igazán élményt jelent.

 

 

 

 

Szombat este 8 órakor először a két szibériai tigris etetését nézhették meg a vendégek, utána a kíváncsiskodók sokasága átsétált az oroszlánokhoz, ahol az afrikai ragadozók 9 órakor kapták meg vacsorájukat.
Ekkor már teljesen besötétedett és az állatokat csak a villózó zseblámpafényeknél lehetet meglesni, de így még nagyobb élmény volt, hisz sokszor csak az oroszlán két szeme világított a sötétben. Ezt követően a hiénák, majd a törpe vízilók kerültek sorra. A bátrabbak az etetésen túl különféle állatokat is simogathattak, a kedvenc a gabonasikló és az ausztrál levelibéka volt, amely a hazánkban megtalálható levelibékánál legalább ötször nagyobb. Akik nem voltak ijedősek, még egy óriási csótányt is megérinthettek, igaz erre kevesebben vállalkoztak.
Az este tíz órakor megeredő eső sem vette kedvét a látogatóknak, akik lelkesen barangolták be a Vadasparkot. A legkitartóbbak akár éjfélig is maradhattak, de erre minden bizonnyal kevesen vállalkoztak.
A következő és egyben utolsó hasonló nyári rendezvény idén augusztus 13-án lesz.

 

Olvassa el ezt is!

Ötmillió óra túlszolgálat

Ötmillió óra túlszolgálat

A Vásárhelyi Helyőrségben szolgáló katonákat is érinti, hogy rendkívül sokat túlóráztak a magyar katonák tavaly és az idei év első felében.
SZIN tiszta jó zene

SZIN tiszta jó zene

A Szegedi Ifjúsági Napok fellépőinek listája szépen gyarapodik. Augusztus 23-26. között a „napfény városában” a SZIN koronázza meg a nyarat.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.