KözéletÉhező kutyákat találtak egy székkutasi tanyán

2012. április 1., vasárnap
 
Éhező kutyákat találtak egy székkutasi tanyán

Több tucat éhező kutyát találtak vasárnap egy székkutasi tanyán, az állatok egy részét félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta gazdájuk - közölte Kecskeméti Krisztina orosházi állatvédő az MTI-vel.

 

 

Képünkön az Orosházi Állatvédő Egyesület önkéntese egy legyengült kutyával. (Fotó: MTI)

 

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ugyanakkor azt mondta az MTI-nek: a hatósági állatorvos helyszíni vizsgálata alapján a kutyák állapota nem teszi szükségessé, hogy állatkínzás gyanúja miatt eljárás induljon a gazda ellen.

 

Az állatvédő elmondta, egy hatósági állatorvossal és rendőrökkel együtt lakossági bejelentés alapján mentek ki a Csongrád megyei község külterületén található tanyához, ahol megkötve 20-22 kutyát találtak, további 25-30 állat pedig szabadon csatangolt a két épület környékén.

Kecskeméti Krisztina szavai szerint az állatok "iszonyatos állapotban" voltak, egy részüket  félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta gazdájuk, néhány kutyát pedig fölvitt a ház padlására, ahonnan azok nem tudtak lemászni.

A "csontsovány" állatokat megettetek, és vizet is adtak nekik. Megpróbálták megtalálni a kutyák gazdáját, de nem jártak sikerrel. Ahhoz, hogy el lehessen szállítani az állatokat, a tulajdonos lemondó nyilatkozatára is szükség van - tudatta a szakember. Hozzátette: ezzel párhuzamosan menhelyeket is keresnek, hiszen az összes állatot nem tudja befogadni az orosházi civil szervezet.

Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a hatósági állatorvos helyszíni vizsgálata alapján a kutyák állapota nem teszi szükségessé menhelyre szállításukat, és azt sem, hogy állatkínzás gyanúja miatt eljárás induljon a gazdájuk ellen.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.