KözéletEgyütt a családokért - Családi Nap Hódmezővásárhelyen

2012. május 23., szerda
 
Együtt a családokért - Családi Nap Hódmezővásárhelyen

Családi napot tartottak az Afganisztánban és Koszovóban már három hónapja szolgálatot teljesítő katonák családtagjai számára az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Zrínyi Miklós laktanyájában.

 

 

 

 


Több mint ötven családtag vett részt az eseményen, ahol a gyermekek kézműves foglalkozásokon tölthették el az időt, míg a szülők meghallgathatták a pszichológus előadását, illetve a kinti parancsnokok beszámolóját. Emellett az egész családnak lehetősége nyílt videokonferencián keresztül a kint lévő hozzátartozókkal beszélni.

A Humánszolgáltató Iroda részéről Pintérné Kámvás Erzsébet százados köszöntötte a résztvevőket.

Videokonferencia segítségével először Somogyi János alezredes, a PRT-12 parancsnoka jelentkezett be. Elmondta, hogy milyen körülmények között élnek az afganisztáni táborban és hangsúlyozta a kint végzett munkájuk eredményességét, illetve a katonák felkészültségét.

Ezután a KFOR-6 kontingens parancsnoka, Polyák András alezredes következett, aki kifejtette az internetes kapcsolattartás jelentőségét a családtagokkal és kiemelte a katonák odaadó, kiemelkedő munkáját a táborban, amellyel a más országokból származó katonák elismerését is kivívták. A KFOR-6 tábori lelkésze, Rácz István főhadnagy is beszélt a hozzátartozókhoz, ezzel is segítve a távolság könnyebb feldolgozását.

A felnőttek számára rendezett programok ideje alatt a gyermekek ajándékokat, rajzokat készíthettek távol lévő édesapjuk/édesanyjuk számára, amelyeket a Humánszolgáltató Iroda munkatársai - elektronikus formában - kijuttattak a kint lévő katonának. Aki nem kapott kedvet a kézműves foglalkozáshoz, az a sportcsarnokban különböző ügyességi játékokon vehetett részt és a sportnak szentelhette a délelőttöt.  A családi nap végül közös ebéddel zárult.

 
 
Forrás: MH sajtó - VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.