KözéletEgyházi fenntartásban folyik tovább a munka

2011. július 7., csütörtök
 
Egyházi fenntartásban folyik tovább a munka

A hódmezővásárhelyi közgyűlés határozata alapján a Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ négy intézménye az Arany János utca 8. szám alatt működő Idősek Klubja, a Rapcsák András utca 52. szám alatti nemrég átadott korszerű Gondozási Központ, a Csomorkányi út 17. szám alatti hajléktalan szálló és a Klauzál utca 185/a. szám alatti Lakóotthon július elsejétől Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába került.

 

Július 7-én Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója és Ritz Judit, a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató főigazgatója sajtótájékoztatón beszélt az intézményi átszervezésekről. Bálint Gabriella elmondta, a szociális szolgáltató egységek az elmúlt néhány év során 44 megnyert pályázat segítségével közel 800 millió forinthoz jutottak. Elhangzott, az ellátásban részt vevő dolgozói gárda szakértelme, emberszeretet, segítő együttműködése a jó működés feltétele volt és minden bizonnyal marad ezután is. Ritz Judit az újonnan alakított és a négy átvett intézményt tömörítő Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató Központ főigazgatója megerősítette Bálint Gabriella szavait. Mint mondta, ő is úgy látja, magasan képzett munkatársai vannak, akik az eddigiekhez hasonló szellemben viszik tovább az ellátórendszert. A sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban beszélt szubjektív benyomásairól is. Elmondta, a bemutatkozó összdolgozói értekezleten mind a 45 munkatársával kezet fogott. A kézfogásokból pedig megerősítést nyertek megérzései: a vele dolgozók elhívatottak, emberséggel és szeretettel végzik munkájukat. Az intézményeket összefogó központ névadójáról Ritz Judit elmondta, az egyházmegye egy olyan személyiséget keresett és talált, aki a humánum jegyében élt és munkálkodott és akinek a neve a városhoz is kötődik.

 

 

Badalik Bertalan Hódmezővásárhelyen született 1890. december 10-én. 1908-ben lépett be a domonkosok rendjébe, itt kapta a Bertalant rendi nevének. 1914-ben szentelték pappá Grazban. A magyar domonkos rendtartomány tartományfőnöke 1938–1942 között, majd újraválasztásával 1942-től 1946-ig. Az Actio Catholica országos alelnöke. 1946-tól a budapesti domonkos rendház perjele. XII. Pius pápa 1949. július 28-án nevezte ki veszprémi püspökké. Badalik Bertalan domonkos szerzetes a 20. század első felének egyik legkiválóbb magyar hitszónoka, prédikátora volt. 1965. október 10-én hunyt el. Földi maradványait szülővárosában Hódmezővásárhelyen október 15-én helyezték nyugalomra.

 

Ritz Judittal készült interjút elolvashatja ITT!

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.