KözéletEgyéves a hódmezővásárhelyi Ötletfa

2013. március 31., vasárnap
 
Egyéves a hódmezővásárhelyi Ötletfa

Csaknem egy éve működik Hódmezővásárhelyen az uniós támogatással létrehozott Ötletfa Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, amely a hátrányos helyzetű fiatalok készségfejlesztését, társadalmi integrációját segíti.

 

 

Képünk a Hajnal utcai központban, egy februári eseményen készült

 

Nagy Terézia elmondta, a fiatalokat kreatív tevékenységekbe bevonó iroda programjaiban a tavalyi indulás óta mintegy hétszázan vettek részt. Huszonöt-harminc fiatal szinte minden nap ellátogat a Hajnal utcai központba, és több százra tehető azok száma, akik rendszeresen részt vesznek valamelyik foglalkozásán – tette hozzá.

 

Az Ötletfa iroda az elmúlt hónapokban tematikus heteket rendezett, egy-egy témához kapcsolódva igyekeztek a hátrányos helyzetű fiatalok tájékozottságát növelni, látókörüket szélesíteni. Komplex fejlesztőprogramokban vettek részt a fiatalok, amelyek segítették készségeik kibontakoztatását és egyebek mellett csoportos foglalkozásokon társadalmi kérdések – mint az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód vagy a környezetvédelem – áttekintését.

Az iroda napi tevékenységében részt vevő fiatalok festenek, rajzolnak, origamiznak, sportolnak, filmeznek, beszélgetnek vagy éppen a közösségi kertben dolgoznak, miközben az intézmény munkatársaival megosztják gondjaikat és közösen keresik a megoldásokat – magyarázta a szakember.

Az iroda létrehozására és 2013 végéig tartó működtetésére a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület 66,6 millió forintos uniós pályázati támogatást nyert el.

 

Olvassa el ezt is!

Nagykőrösön is győztek a Tornádók

Nagykőrösön is győztek a Tornádók

Az országos főtáblán szereplő kiváló hazai csapatot magabiztosan verte a Vásárhelyi Kosársuli U11-es válogatottja. Ezzel a második vidéki mérkőzését is megnyerte. Nagy képpel!
A speciális szabályok betartása a biztonság feltétele

A speciális szabályok betartása a biztonság feltétele

Gyakorlatozott március 28-án a nagyrészt vásárhelyi katonákból álló Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens 2. váltása. Rrövidesen készen állnak a kabuli repülőtér védelmére. Képekkel!
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
Vásárhelyi mazsorettek Monzában

Vásárhelyi mazsorettek Monzában

A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.