KözéletEgyéves a Best Western Hotel Ginkgo Sas

2011. augusztus 18., csütörtök
 
Egyéves a Best Western Hotel Ginkgo Sas

Egy marcipános tortával, igaz telt ház mellett, szerény házi ünnepség keretében ülték meg a négycsillagos hódmezővásárhelyi hotel egyéves születésnapját.

 

 

Tavaly ugyanezen a napon, augusztus 18-án ünnepélyes keretek között  vágták át a nemzeti szalagot, amely jelképesen megnyitotta a megyei jogú város első és valóban impozáns négycsillagos szállodáját. A Best Western Hotel Ginkgo Sas első évének mérlege: több mint 7 ezer kiadott szoba, 12 ezer vendégéjszaka, mintegy 160 rendezvény közel 10 ezer látogatóval.

 

90 szoba, szolgáltatás felsőfokon


A Best Western Hotel Ginkgo Sas 90 szobával, minőségi szolgáltatásaival várja a vendégeket.  4 konyhával felszerelt apartman, 3 lakosztály, 4 mozgássérült szoba, valamint összenyitható családi szobák is vannak. A földszinti lobby bár és a közel 100 éves névadó Ginkgo fa szomszédságában található külső terasz, nemcsak a szállóvendégeké, a városlakók egyik kedvelt találkozóhelye lett.

A fitnesz-termet, a finn-szaunát, a pezsgőfürdőt, az infrakabint szintén bárki használhatja, de a masszázs sem kivétel ez alól. A szálloda mélygarázst a szálloda vendégein kívül bárki használhatja. A parkolási díjból este 6 és reggel 8 óra között pedig 50 százalék kedvezményt biztosítanak. 

 

Konferenciák, rendezvények a Ginkgoban


A három, összesen 130 főt befogadó konferenciatermek az elmúlt 1 év alatt olyan rendezvényeknek adtak otthont, mint az Elszármazottak Találkozója, a Magyar Termálenergiai Társaság konferenciája vagy Nemzetközi Radiológiai Konferencia, de az  Állattenyésztési és Mezőgazda Napok több programja is itt zajlott, ahogyan a Testvérvárosi Találkozó is a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat szervezésében. Továbbá az egy év alatt tucatnyi üzleti jellegű rendezvény, családi és céges esemény volt. A Ginkgo Sas saját programokkal is várták az érdeklődőket: nagy sikerrel rendezték meg tavaly az első szilveszteri mulatságot, amit Szabó Mihály igazgató tájékoztatása szerinr  az idén is szeretnének megszervezni. Népszerűek voltak a borvacsorák, amelyek egyikéről a Vásárhelyi Hírek is tudósított. A polgári szórakozás légkörét teremtették meg a pénteki zenés estek, melyekre a tervek szerint ősztől újra várják majd a vásárhelyieket.

 

Minőségi Vendégfogadás



Végezetül meg kell említeni, hogy a Best Western szállodalánc Nemzetközi Minőség Díjas szállodájaként, illetve a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének új minősítő rendszerében, a Hotelstars Union-ban is négy csillagra minősített tagjaként nemcsak elvárható, hanem kötelező a magas színvonalú, minőségi szolgáltatás.

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.