Kultúra, oktatásEgyetemi polgárrá fogadlak

2017. szeptember 4., hétfő
 
Egyetemi polgárrá fogadlak

Szeptemberben 22 fő külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának angol nyelvű mezőgazdasági mérnöki alapképzésen.

 

 

 

 

 


Viszont idén valamelyest csökkent a felvett hallgatók száma, de ez a 20 százalék valamivel jobb az országos átlagnál, mert van olyan felsőoktatási intézmény ahol a tavalyihoz képest 50 százalékkal kevesebb hallgató kezdi a szemesztert - mondta Dr. Horváth József dékán, a Városháza Dísztermében tartott 151.

Tanévnyitón. Hozzátette, ennek elsősorban az idén ismét 20 ponttal megemelt alsó ponthatár az oka, illetve az érettségivel hozott pontok nem bizonyultak elegendőnek.

 

A hódmezővásárhelyi karon tavaly 178, idén összesen 143 hallgató kezdi a szemesztert. Dinamikusan növekszik a külföldi hallgatók száma. 2015-ben indult az angol nyelvű képzés 6 külföldi hallgatóval, tavaly már 14-en, idén 22-en nyertek felvételt három kontinensről.

 

A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karnak a régiós szakemberképzésben eddig is jelentős szerepe volt, de az utóbbi években különösen felértékelődött azzal, hogy a kormány, illetve az EU többféle módon ösztönzi a fiatal, képzett gazdálkodókat. A vásárhelyi kar különösen előnyös helyzetben van, hiszen jól felszerelt, sokféle mezőgazdasági ágat reprezentáló tanüzem van a város határában, továbbá az iskola és a kollégium egy épülettömbben, többféle sportolási lehetőséggel, gondozott nagy parkkal Hódmezővásárhely belvárosában van. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pisztolylövés a Rudnay utcában

Pisztolylövés a Rudnay utcában

A férfi örjöngeni kezdett, ezért a szomszédok mentőt hívtak, akik nem tudták megfékezni és lenyugtatni. Ezután riasztották a rendőrséget.
Kutatónak lenni izgalmas hivatás

Kutatónak lenni izgalmas hivatás

A Kutatók éjszakáján máskor nem látogatható helyszínek nyílnak meg idén is az SZTE vásárhelyi Mezőgazdasági Karán. 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.