SportEgy többszörösen értékes bajnoki cím

2015. július 5., vasárnap
 
Egy többszörösen értékes bajnoki cím

Két kitűnő edző munkája és Berei Béla elhívatottsága kellett ahhoz, hogy veretlenül jusson fel a dobogó legfelső fokára a Strasbourgban rendezett Európa-bajnokságon.

 

 

 

 

 

Július 3-4-5-én rendezték Strasbourg elővárosában Schiltigheimben a WTF Taekwondo 6. Kadet Európa-bajnokságot. A kétévente megrendezett verseny méreteit és jelentőségét jól jelzi, hogy a három nap alatt 39 ország 352 válogatott versenyzője lépett a szőnyegre.

Berei Béla a Máté Taekwondo & Hapkido SE. versenyzője, - nem is először - a magyar válogatott tagjaként a -57 kg-os súlycsoportban indult, amelyben 19 ország nevezett versenyzőt.

Mint arról már rövidhírben beszámoltunk, Berei Béla először egy belorusz sportolóval csapott össze, akit a 3. menetben idő előtt 22-10 arányban legyőzött.

A második meccsen egy már ismert, és nagyon jó hírű szerb fiú következett. A küzdelmet a 15-3 -as nagy pontkülönbség miatt idő előtt befejezték. Berei Béla két győzelme után az elődöntőben a harmadik versenyző a spanyol Silva Pazos volt, aki éppen előzőleg 10-1-re vert - hazainak tekinthető pályán - egy francia sportolót. Berei Béla nagy meglepetésre 12-0 ra legyőzte a spanyolt. Három veretlen meccsével a vásárhelyi sportoló bejutott a döntőbe.

 


Itt egy Bas Taner nevű török fiú volt az ellenfele. A sportág ismerői tudják, hogy a törököknél a taekwondo szinte nemzeti sport, vannak olimpiai bajnokaik is.
Ennek ismeretében az aggodalom feleslegesnek bizonyult, mert nagy meglepetésre Berei Béla rögtön az első menetben négy értékes fejrúgással kezdett. A helyszíni beszámolók szerint a török fiú hiába igyekezett, Béla jól tartotta az iramot, kőkemény adok-kapok volt, ám a végén 23-18-al Európa-bajnokként fejezte be a küzdelmeket.

Összegezve: a korosztályában magyar sportoló Európa-bajnokságon még nem tudott a dobogó legmagasabb fokára lépni.

Vásárhelyi edzője, Máté Zsolt segíti a folyamatos fejlődésben, technikában, állóképességben. Folyamatosan csiszolja a rúgások, kombinációk pontosságát, erejét.

 

Berei Béla magyar válogatott edzője, Mércse Attila neve a Vásárhelyi Hírek olvasói számára nem ismeretlen. Legutóbb májusban írtuk, hogy szintén ő készítette fel a vásárhelyi, Budapesten a Testnevelési Egyetemen tanuló Lipcsei Claudiát, aki a válogatott tagjaként utazott Cseljabinszkba, a taekwondo világbajnokságra.

 

Mércse Attila Berei Béla sikerének is kovácsa, aki a Vásárhelyen mesterien megtanított technikákból fegyvert kovácsol a szőnyegen. Ahogy hallottuk: ő rakja össze fejben Bélát, megtanítja neki, hogy hogyan gondolkodjon, melyik versenyző ellen milyen taktikát alkalmazzon. A vásárhelyi fiút a meccsek közben irányítja, ami most értékes aranyérmet eredményezett.

Helyezése többszörösen is értékes, mert mint azt a Vásárhelyi Híreknek elmondták, a cél a kiemelkedő felnőtt versenyzővé válás és ebben nagyon fontos állomás volt a strasbourgi győzelem.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Kecskés Fanni - a sport elkötelezettje

Kecskés Fanni - a sport elkötelezettje

Kicsit közhelyesen hangzik, de a sport által megtanultam küzdeni, megtanultam, hogy nem szabad semmit feladni, tanultam tiszteletet, alázatot.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.