MozaikEgy őz értelmetlen pusztulása

2011. szeptember 8., csütörtök
 

A városba ismeretlen módon bejutott őzet a szemtanúk állítása szerint egy kamion ütötte el, és hagyta cserben.

 

 

 


Szeptember 7-én az esti órákban Szegeden az 5-ös főútvonal bevezető szakaszán, az Izabella hídnál egy bajban lévő őzről kapott bejelentést az Orpheus Állatvédő Egyesület. A segélykérők elmondása alapján az állat vérző lábakkal próbál menekülni az Izabella híd forgalmas útszakaszáról. A városba ismeretlen módon bejutott őzet a szemtanúk állítása szerint egy kamion ütötte el, és hagyta cserben.

Nagy Róbert állatbefogó szakember az állatvédő egyesülettől a bejelentést követően hamar a helyszínen volt. Az állat bal oldali lábai roncsolt, szilánkosra törötten ijesztő képet mutattak. Az állat megmentéséért Dr. Szőke Istvánnal, a vadaspark állatorvosával sikerült egyeztetnie az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársának. Sajnos az állat menthetetlennek bizonyult, szenvedésének csökkentése végett el kellett altatni.

A mostani baleset kapcsán szerencse a szerencsétlenségben, hogy az elgázolt őz nem okozott emberi életet is követelő balesetet, hiszen az Izabella híd környékén a forgalom folyamatosan nagy. Az autósok normális forgalmi rendben bármikor találkozhatnak forgalmi zavart okozó állattal a közúton. Ősszel az őzek ivarzási periódusa kifejezettebb, érdemes autóvezetés közben a balesetek megelőzése végett jobban odafigyelni.

 

Az Orpheus Állatvédő Egyesület tájékoztatója alapján

 

Olvassa el ezt is!

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.