Kultúra, oktatásEgy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete

2012. február 20., hétfő
 
Egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete

Február 24-én, pénteken 18 órától Wass Albert tisztelői szerte a világban, a Kárpát-medencében hagyományos 25 órán át tartó felolvasást tartanak az erdélyi író és más magyar írók, költők műveiből.

 

 

Képünkön a 2011-es hódmezővásárhelyi felolvasáson készült (Fotó: nlvk.

 

 

Idén immár ötödik alkalommal, 45 helyszínen szervezik Wass Albert tisztelői a 25 órán át tartó felolvasást az erdélyi író és más magyar írók, költők műveiből. Az összefogás jegyében zajló országos felolvasás február 24-én, pénteken 18 órakor kezdődik (Erdélyben és Kárpátalján egy órával később) és másnap estig tart. Hagyományosan a határon túli területek is bekapcsolódnak a monstre felolvasásba. A legtávolabbi helyszín Miami, ahol a helyi Wass Albert irodalmi kör szervezi a felolvasást.

Magyarországon eddig összesen 34 település csatlakozott az idei Wass-maratonhoz, Budapest mellett több megyeszékhelyen, valamint kisvárosokban és falvakban is kezükbe veszik majd az 1998-ban amerikai emigrációban elhunyt erdélyi író köteteit.

Hódmezővásárhelyen a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ápolja a trianoni magyarság nagy nemzedéke nagy személyiségének munkásságát, őrzi emlékét. Annak a nagyformátumú írónak, költőnek, aki azt vallotta: „…a Nemzetközi Pen Club tagjaként azt teszem, amit ennek a nagy szervezetnek a jelmondata magáról hirdet: egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete vagyok."             

 
 
VH információ
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.