KözéletEgy ország megújításának alapja az új alkotmány

2010. december 22., szerda
 
Egy ország megújításának alapja az új alkotmány

A jövő év legfontosabb feladatának tartja Lázár János, hogy megszülessen az új alkotmány, amelyet szerinte nemzeti konzultációnak kell megelőznie.

 

 

A jövő év legfontosabb feladatának tartja Lázár János, hogy megszülessen az új alkotmány, amelyet szerinte nemzeti konzultációnak kell megelőznie. A Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban jelezte, nem támogatja, hogy Ópusztaszeren írják alá az új alaptörvényt. A politikus elismeri, hogy az elmúlt félévben voltak stílusbeli, kommunikációs hiányosságok, de minden egyes eddig elfogadott törvénnyel egyetért. Közölte: már jövő szeptemberben hatályba léphetnek az új oktatási, egészségügyi, szociális, önkormányzati és közigazgatási rendszert megalapozó jogszabályok.

Lázár János az interjúban a jövő év legfontosabb feladatának nevezte, hogy megszülessen az új alkotmány. Mint mondta, a cél, hogy április végére legyen új alaptörvénye az országnak. Arra a felvetésre, hogy a KDNP-elnök Semjén Zsolt és a fideszes Magyar Anna kezdeményezése szerint Ópusztaszeren írnák alá azt, kijelentette: „én biztosan nem megyek Ópusztaszerre aláírni, mert ott a szocialista rendszerben ünnepelték az új alkotmányt”. Szerinte az új alaptörvényről nemzeti konzultációt kell tartani. Frakcióvezetőként szeretné elérni: az ellenzéki pártok térjenek vissza az alkotmányozásba, ezért ezzel a felhívással meg is keresi őket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság parlament elé terjesztett dokumentuma egyelőre egy koncepció irányokkal, problémafelvetéssel, de „semmi nincs kőbe vésve”. Nincsenek végleges politikai döntések sem a köztársasági elnök közvetlen vagy közvetett választásáról, sem az egy- vagy kétkamarás parlamenti rendszerről, illetve az alkotmány módosításának új szabályairól sem – mutatott rá, hozzátéve: az új alkotmány adja meg majd mindennek a keretét. „Egy ország megújításának alapja az új alkotmány” – fogalmazott.

Mint mondta, az alaptörvény elfogadása után, ahhoz kapcsolódva születhetnek meg, és jövő szeptemberben, de legkésőbb 2012. január 1-jével életbe is léphetnek az új oktatási, egészségügyi, szociális, önkormányzati és közigazgatási rendszert megalapozó jogszabályok. Ezek koncepcióit a kormány január–februárban tárgyalja meg. A Fidesznek február elején lesz kihelyezett frakcióülése Siófokon, és ott tekintik át ezeket. Egyelőre műhelymunka folyik – jegyezte meg.

A nagy rendszerek megújításával kapcsolatban azt mondta: az „erősen” befolyásolja majd a parlamenti törvényhozási tempót jövőre, amit ő személy szerint szeretne növelni. Arra a kérdésre, hogy 2011-től kéthetente hoz-e majd döntéseket a Ház, Lázár János azt válaszolta: a házelnöknek vannak erre vonatkozó elképzelései, és a frakció maximálisan támogatja Kövér Lászlót abban, hogy az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján vizsgálják felül az Országgyűlés munkáját. „A választási kampányban megígértük, hogy az ellenzéki jogosítványok minden héten érvényesülnek, ehhez szeretnénk magunkat tartani. Azt a jogot, hogy az ellenzék számon kérjen, kritizáljon, inkább erősíteni kell” – hangsúlyozta, hozzáfűzve, a parlamenti munka racionalizálható, újragondolható.

Az általa elrendelt bennülési renddel kapcsolatban úgy fogalmazott: „van, ami nem sikerült tökéletesen”. Megjegyezte, hogy ennek ellenére a szabály fennmarad. (Október 4-től él a Fidesz-frakcióban az a szabály, amely szerint a parlamenti viták alatt, egészen a plenáris ülés végéig mintegy 70 fideszes képviselőnek, az előterjesztőknek és az adott kabinethez tartozóknak kötelező a jelenlét az ülésteremben.) Közölte, a hiányzás miatti bírságokból több millió forint gyűlt össze, amelyet karitatív célokra utaltak át. „Próbálok emberségesen közelíteni, de a parlament tekintélyét azzal is vissza kell adni, hogy itt kell lenniük a képviselőknek” – fűzte hozzá.

Az elmúlt fél évről szólva azt mondta: voltak stílusbeli, kommunikációs hiányosságok, ugyanakkor a stratégiával és minden egyes elfogadott törvénnyel teljes egészében egyetért. Szerinte nincs olyan kormánypárti képviselő, akinek a kabinet által követett stratégia „lelkiismereti problémát” okozna. Az országot újjá kell szervezni, ebből az elvi célkitűzésből minden technikai lépés levezethető – mondta Lázár János, közölve: az elmúlt húsz év után történelmi tettet hajtott végre a Fidesz-kormány azzal, hogy a közteherviselésbe bevonta azokat, akiknél van pénz. „Amit az elmúlt félévben tettünk, nagyrészt az örökölt gazdasági helyzetnek a kezelése volt” – emelte ki a politikus, aki szerint egy válságban és az összeomlás felé gyorsvonati sebességgel haladó országot kaptak örökül az MSZP-től; ahhoz, hogy ezt a helyzetet kezelni tudják, vészforgatókönyvet léptettek életbe. Úgy fogalmazott: „amikor egy emberre rá akar dőlni egy épület, nem nagyon van ideje azzal foglalkozni, hogy az oszlop, amivel megtámasztja, le van festve vagy nincs”. A stílus, a szépészeti kérdések az összeomlás határán nem nagyon számítanak – érzékeltette. 

A kormányoldal másik hiányosságának Lázár János azt tartja, hogy az intézkedések kapcsán a társadalom időnként „csak kapkodta a fejét”. Úgy vélekedett: a kormány és a frakció kommunikációjára lényegesen nagyobb figyelmet kell fordítani, hogy az emberek megértsék a lépéseket, „el kell magyarázni az embereknek, mi történik az országban”. Erősebb, hatékonyabb, alaposabb kommunikációra van szükség – összegzett.

Megjegyezte: az oktatást, az egészségügyet, önkormányzatokat és a szociális szférát is csak jelentős kompromisszumokkal lehet majd átalakítani. Szerinte ezeket az átalakításokat a Gyurcsány-kormány egy felvilágosult abszolutizmus jegyében akarta megvalósítani, ők azonban nem akarnak e hibába esni. Az MTI kérdésére Lázár János a médiatörvényről azt mondta, a gyakorlati életben dől majd el, hogyan működik az új szabályozás, amelytől átláthatóbb, tiszta viszonyokat remél. „Kizárt dolog, hogy legyen cenzúra, ez mese. (…) Egy okos politika sosem gondolkozik cenzúrában, mert az kitermeli az ellenkultúrát” – mondta.

Forrás: MTI

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.