SportEgy meglepő megoldás

2012. szeptember 22., szombat
 
Egy meglepő megoldás

Kellemetlen perceket szerezhet ellenfeleinek a HLKC Felnőtt csapata, amelybe irányító posztra leigazolták Beslin Anikót. A csapat  vasárnap játssza NB II-es debütáló meccsét.  

 

 

Képünkön Beslin Anikó (Fotó: hlkc)

 

 

Egyértelműen a HLKC Felnőtt csapatának a motorja lehet Beslin Anikó.  A múlt héten frissen igazolták le az NB II-ben induló csapathoz, aki a szeptember 23-án, vasárnap a bajnokság Békéscsabai ENK SE elleni nyitómérkőzésükön már ott lesz a kezdő sípszó elhangzásakor.

Sipterné Ottlik Julianna edző a Vásárhelyi Híreknek elmondta, irányítóként számít Beslin Anikóra, a 2010 előtti NB I/B-ben szereplő HNKC egykori játékosára, aki most a vásárhelyi Leány Kézilabda Klub U12-es edzője, és több évtizedes tapasztalattal rendelkezik. Az edző elmondta, három sérült irányító játékos tudatában, szükség van egy rutinos játékosra, aki a pályán bíztatja, a keményebb, harcosabb játékra ösztönzi a fiatalokat.  

Beslin Anikó elmondta, meglepetésként érte a felkérés. Kondíciója megvan a csapat irányító posztjához, a tapasztalata pedig még inkább. Az U12-es csapat edzője a 80-as évek elején, 9 éves korában kezdte a kézilabdázást.    

A HLKC Felnőtt csapatára kemény időszak vár, a fiatal csapat számára az első fordulóban a tisztes helytállás lehet a reális célkitűzés, de a nagy rutinnal rendelkező Beslin Anikóval és az örökifjú Tóth Orsolya kapussal megerősített csapat szerezhet még kellemetlen perceket a csoportban lévő ellenfelek csapatainak.

 

A női kézilabda NB II délkelet-magyarországi régiójának menetrendje:

Szeptember 23. (vasárnap): Békéscsaba ENKSE II.–HLKC.

Szeptember 29. (szombat): HLKC–Orosháza NKC II.

Október 21. (vasárnap): Lajosmizse NKK–HLKC.

Október 28. (vasárnap): HLKC–Gyulai SE.

November 3. (szombat): Marosmenti NKSE–HLKC. November 10. (szombat): HLKC–Szarvasi NKK.

November 16. (péntek): Kisteleki KK–HLKC.

November 24. (vasárnap): HLKC–Abonett KC.

December 1. (szombat): Túrkevei VSE–HLKC.

December 9. (vasárnap): HLKC–Szeghalmi NKC.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.