Kultúra, oktatásEgy letűnt kor emlékei

2017. június 14., szerda
 

A nyári szünidő előtti utolsó héten a hódmezővásárhelyi Emlékpont a helyi általános- és középiskolás diákokat várta ingyenes tárlatvezetéssel, amelyen három iskola öt osztályának több mint száz tanulója vett részt.

 

 

 

 

 

 

A Kádár-huszárok és pártkatonák. Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957–1989 című időszaki kiállításon az Emlékpont két történésze, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc kalauzolta a diákokat, megismertetve őket a munkásőrség létrejöttének történetével és az 1956-os forradalmat követő megtorlásokban való szerepvállalásával.

 

A kiállítás tablóin végigkövethették a fiatalok az 1957. március 17-én az akkori csongrádi megyeszékhely Hódmezővásárhelyen létrehozott Szántó Kovács János Munkásőregység történetét a megalakulástól a zászlóavató ünnepségen át a szervezet 1989-es feloszlatásáig.

 

A tárlat munkásőr egyenruháit nézve a diákok megismerhették a tiszti és a gyakorló viseletet is, valamint a munkásőr egység naplóinak fotói felvillantották a szervezet fegyveres gyakorlatainak és ünnepségeinek pillanatait is.

 

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban nyárig látogatható időszaki kiállítást a tanév záróhetére szervezett program keretében a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Gregus Máté és Eötvös József Szakképző Iskoláinak tizenkettedikes és tizenharmadikos osztályos tanulói, valamint a Varga Tamás Általános Iskola nyolcadikos diákjai tekintették meg.

 

Olvassa el ezt is!

Szűcs Noémi a magyar válogatott tagja lett

Szűcs Noémi a magyar válogatott tagja lett

A hódmezővásárhelyi Hódiák Atlétikai Egyesület nagy fegyverténye, valamint közvetve elismerése Héjja Antal edző szakmai munkájának is.
Teljes fordulat a büntetőperben

Teljes fordulat a büntetőperben

Megbilincselve szállt ki a rabszállítóból, így vezették a bíróságra Hódmezővásárhelyen a volt jegyzőt, június 12-én a negyed kilenckor kezdődött tárgyalásra.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.