Kultúra, oktatásEgy legendás mű újjáéled

2015. augusztus 6., csütörtök
 
Egy legendás mű újjáéled
Óriáskivetítőn látható lesz Vásárhelyen Liszt Ferenc a Szent Erzsébet legendája című művének augusztus 15-re tervezett bemutatójáról készülő felvétele.

 

 

 

 

 

Az 1865-ös ősbemutató után napra pontosan 150 évvel, 2015. augusztus 15-én újra felcsendül a Pesti Vigadóban Liszt Ferenc műve, a Szent Erzsébet legendája.

 

 

A jubileumi produkció megálmodója, Marton Éva operaénekes a bemutatóról szóló csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az oratórium és az opera erényeit ötvöző művet végtelen zenei tisztaság és a közvetített érzelmek letisztultsága jellemzi elsősorban. Bár az óriási, csaknem 200 fős apparátust alkalmazó darab előadása nem könnyű feladat, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) színházművészeti tagozata és közgyűlése is nagy többséggel támogatta a bemutatót – idézte fel.

 

A vigadóbeli előadáson, amelyet az ország több pontján ingyenes vetítéseken is lehet majd látni, Szent Erzsébetet Kele Brigitta, Lajos őrgrófot Haja Zsolt, Hermann őrgrófot Cser Krisztián, Zsófia őrgrófnőt Vörös Szilvia, az udvarmestert és egy magyar nemest Szegedi Csaba, II. Frigyest Kovács István alakítja. A debreceni Kodály Filharmóniát és Kodály Kórust, valamint a nyíregyházi Cantemus Kórust Kocsár Balázs vezényli.

 

A művet Liszt eredetileg Otto Roquette német szövegére írta, bemutatóját pedig Wartburg várába szánta, de végül az ősbemutató helyszíne és nyelve is magyar lett: a romjaiból újjáépített Pesti Vigadóban Ábrányi Kornél fordításában hangzott el első ízben, a szerző vezényletével. Az eredeti Ábrányi-féle szöveget a mostani bemutatóra felfrissítették, felújították.

A Szent Erzsébet legendáját a helyszínen ugyan csak néhány százan láthatják, a közmédia által készített felvételt ugyanakkor megnézhetik majd az érdeklődők. Eddig Debrecen, Esztergom, Kaposvár, Sopron és Székesfehérvár mellett Hódmezővásárhely is jelezte részvételét.

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Érkeznek a tankönyvek Vásárhelyre is

Érkeznek a tankönyvek Vásárhelyre is

A következő napokban az utolsó két iskola is megkapja a tankönyveket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft-től. Augusztus4-én érkezett az első vásárhelyi iskolához.
Mártély képekbe örökítve

Mártély képekbe örökítve

A Lucien Hervé Kamera Klub két tagjának, Pásztor Andrásnak, és Varga Andrásnak harmincöt Mártélyon készült fotójából nyílik kiállítás.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.