KözéletEgy kiskapu a nagy dolgokért

2011. július 18., hétfő
 
Egy kiskapu a nagy dolgokért

Több kisgyermekes család is jelezte a város vezetése felé, hogy a Népkertben bizony egyetlen illemhely sincs. Nem csupán a toalett hiányzik, még kezet mosni, vagy felfrissíteni sem tudja magát az ember. A probléma megoldódott, kinyitották a strand hátsó bejáratát.

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő hátsó medencéit és a parkosított részt a szezon kezdetére teljesen felújították, és a megújult környezetbe mobil wc-k is kerültek. Így kézenfekvő volt a megoldás arra a problémára, amit a Népkertben pihenők jeleztek. A játszótér környékén ugyanis egyetlen illemhely sincs, így a szülők tehetetlenek voltak, mikor egy-egy kisgyermek megszólalt: „Vécéznem kell!”

A strandfürdő tehát megoldotta a gordiuszi csomónak tűnő problémát, mert a hátsó kaput kinyitották. Bárki mehet, igaz csak a mosdóig és erre egy „ellenőr” is vigyáz.

 

„A szezon elején nyitottuk ki ezt a kaput, hiszen így mindenki számára elérhetővé válnak az illemhelyek. Aki a mosdóba szeretne eljutni, annak nem kell jegyet váltania, sőt, azok a vendégeink, akik a fürdőzés közben szeretnék a szomszédos játszóteret is igénybe venni, egy karszalaggal elhagyhatják a fürdő területét, majd később ismét visszatérhetnek”- foglalta össze a strandfürdő újítását Paku Mária, a strand rendezvényszervezője.

A nyitott kapu, egy-egy merészebb vállalkozót besurranásra is ösztönözhet, ám nem jutna messzire a strand területén, hiszen a bejárattól néhány méterre ül egy úszómester és egy kapus is, akik rögtön fülön csípnék a bliccelőt. Így tehát nem is érdemes próbálkozni. Igaz, erre eddig nem is volt példa.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.