Kultúra, oktatásEgy jó szakma felér egy diplomával

2012. november 20., kedd
 

A november 19-én a Corvin nyílt napján látott igen sok érdeklődő a cikk címét igazolta. A mostanában gyakran hallható mondat Corvin esetében valóban reális, hiszen jó elhelyezkedési lehetőségű szakmákhoz segíti a diákjaikat. Igaz itt sem utolsó szempont a nyelvtudás.

 

 

 

 

A héten Hódmezővásárhelyen a Szakképző Központ iskolái tartják nyílt napjaikat. A sort november 19-én a HISZK Corvin Mátyás iskola kezdte.

Délután három órától a Városház utca 1. szám alatti iskolában tájékoztatót tartottak, majd egy kis gyakorlati foglalkozásba is bevonták a nyolcadikosokat. Díszcsomagolástól a marcipán gyurmázásig, sok mindennel lehetett „kézzel fogható” benyomásokra szert tenni a Corvin képzési palettájából. A vendéglátás témájának gyakorlatára a Fekete Sas tankonyhájában került sor.

A szakmai végzettség, vagy másképpen fogalmazva, egy „jó szakma megszerzésének” igénye egyre inkább növekvőben van. A nyílt nap folyamán a Vásárhelyi Hírek által megkérdezett diákok mindegyike konkrétan megnevezte a szakmát, amiből szeretne végzettséget szerezni.

 

Az iskola összesen 84 fővel, 3 éves képzésben szakács, cukrász, pincér, eladó szakképesítésű továbbtanulási lehetősége biztosít a 14. életévet betöltött 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók számára.

 

A 10. évfolyami végzettséggel rendelkező tanulók számára, 2 éves képzésben, szintén szakács, pincér, cukrász, élelmiszer- és vegyi áru eladó, valamint ruházati eladó szakképesítés megszerzésére van lehetőség.

 

A 9-12. évfolyamos, általános vendéglátóipari szakközépiskolai 4 éves képzésre is lehet jelentkezni, amelynek a végén szakmai érettségi vizsgát kell tenni. Erre a képzésre idén 64 diákot vehet fel a Corvin.  

 

Az iskolában továbbtanulási lehetőségként a 13. évfolyamtól – érettségi után Vendéglátásszervező-vendéglős képesítés megszerzésére is van lehetőség.

 

Farkas Zsuzsa igazgatónő a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a hétfő délutáni tájékoztatón a jelentkezőknek, illetve a szülőknek felhívta a figyelmét az iskolában már évek óta jól bevált tanodájukra, amely a szabadidő hasznos elfoglaltságában segít, tanárokkal korrepetálásra van lehetőség, mindez kellemes légkörben, egy otthonosan berendezett teremben, naponta az órák után, délután 5 óráig.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.