Kultúra, oktatásEgy hihetetlen életút a polinéz édenkerten át

2013. július 30., kedd
 
Egy hihetetlen életút a polinéz édenkerten át

A filmsztár Jackie Chan éppen úgy a barátja, mint a hódmezővásárhelyi Fehér József író, költő. Bár az is igaz, a 33 éve Japánban élő Doma-Mikó István, a Tongai Királyság udvari festője, Fehér Józseffel többet beszélget, méghozzá az irodalomról.

 

 

 

„Bár én emailben kommunikálok vele, ő viszont gyakran felhív Japánból és van úgy, hogy három órán át beszélgetünk, verseinkről, novelláinkról, az életről.” mondta Fehér József a Vásárhelyi Híreknek.

A baráti kapcsolat is az irodalom kölcsönös szeretetének köszönhető. A vásárhelyi író, költő és Doma-Mikó István ugyanabban az irodalmi online magazinban publikál, amikor egyszer egy megjelent novella kapcsán létre jött a közvetlen kapcsolat, majd a személyes találkozás, amikor a Polinéz szigetállam királyi festője tavasszal Budapesten előadást tartott. Akkor hívta meg Fehér József egy estre Hódmezővásárhelyre.

Aki pedig beül pénteken 5 órakor az Emlékpont előadótermébe, valóban egy kontinenseken átívelő különleges élmény részese lesz.

Doma-Mikó István, a Tongai Királyság udvari festőművésze ugyanis  filmbemutatóval egybekötött esten mutatja be a Föld "túloldalán", a Csendes óceán közepén fekvő apró szigetcsoport magyarkedvelő uralkodóit és a távoli királyság életét.

A Tongai Királyság nem a világ végén van – véli Doma-Mikó István, aki nem mindennapi utat járt be Füzesgyarmattól a polinéz szigetekig –, hanem a világ elején, ugyanis a nap mindig ott kel fel először, ott kezdődik minden újabb nap és az újév is. A királyság ugyanis az időválasztó vasárnap-hétfő vonal első országa. És rögtön adódik a kérdés hogyan került Füzesgyarmattól tizenhétezer kilométerre található Hawaii és Új-Zéland között félúton fekvő monarchiába?

Az első állomás Japán, ahol Mikó István 1980 óta él és mint festőművész tanít a képzőművészeti főiskolán. Innen járta be a Csendes-óceán szigetvilágának országait. Egy tongai barátja javasolta, hogy mivel IV. Tupou tongai király udvari festőt keres, tegyen egy próbát. Mint mondta, nagyon izgult, mert a szigorú ember hírében állt uralkodóról három portrét is készített, hátha valamelyik megtetszik neki. Őfelségének mind a három kép tetszett, sőt újabbakat is rendelt. Udvari festőnek fogadták, méghozzá örökös kinevezést kapott. Így lehetséges, hogy már a harmadik tongai királyt „szolgálja.”

 

Az Emlékpontba ellátogatók megismerhetik a távoli „édenkerti” királyság  mindennapjait, királyainak országépítő tevékenységét, valamint politikai és kulturális kapcsolatát hazánkkal. Doma-Mikó István festőművésszel, természetesen barátja Fehér József író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja beszélget augusztus 2-án pénteken délután 5 órától a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Félezer mű Budapestről

Félezer mű Budapestről

A nagyszámú pályamunkákat a tizenkét tagú testület augusztus 5-én és 6-án zsűrizi, és dönt a Tornyai-plakettes személyéről, a további díjakról, ösztöndíjról.
Egy héten át zenével kelhetnek és fekhetnek a vásárhelyiek

Egy héten át zenével kelhetnek és fekhetnek a vásárhelyiek

Dratsay Ákos: a nyitóhangverseny az ünnepélyesség, a második a felhőtlen jókedv, a kortárs zenei program pedig a kíváncsiság, az újkeresés jegyében fogant. Részletes programokkal!
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.