SportEgy gólon múlott

2015. április 7., kedd
 
Egy gólon múlott

A HLKC a Békéscsaba elleni bravúros győzelem után Gyulára látogatott az NBII Dél-Kelet csoport előrehozott mérkőzésére. Nem számítottak könnyű mérkőzésre az egyre jobb formába lendülő gyulaiak ellen, de egyértelmű győzelmi esélyekkel léptek pályára.

 

 

 

Lassan, komótosan indult a mérkőzés, semmi jel nem utalt arra, hogy a kilátogató nézők a végletek mérkőzésének lesznek tanúi. A félidő derekáig fej-fej mellett haladt a két csapat, ekkor azonban a gyulaiak elléptek 3 góllal (15. perc 9-6). Láthatóan porszem kerül a vásárhelyiek csapatjátékába, támadás befejezéseikbe rengeteg hiba csúszott, védekezésük pedig átjáróházként működött. Ennek eredményeként, főként a rutinos Ancsin góljaival a félidőre  a hazaiak 5 gólos előnybe kerültek.


A második játékrész elején hiába várták, hogy a HLKC “elkapja a fonalat”, további bosszantó hibák és dekoncentráltság uralkodott rajtuk. Hiába próbált bármin változtatni a kispadról Gaál Adrienn edző, a mérkőzés 40. percben már 10 gólosra nőtt  a hazaiak előnye (24-14), már-már a kiütéses vereség réme fenyegetett. Aztán egy védekezés-váltás és egy-két csere hatására némileg megváltozott a játék képe. Tószegi, Németh és a játékba jól beszálló Szabó Patrícia góljaival lassan elkezdték lefaragni a hátrányukat, ami szemlátomást megzavarta az addig magabiztosan játszó hazaiakat. Hatalmas hajrába kezdtek a vásárhelyi lányok, az utolsó 10 percet szinte extázisban játszották végig és egy ritkán látható végjátékkal megfordították az eredményt.


A mérkőzés tanúsága kettős, hiszen a csapat ereje egyértelműen megmutatkozott egy reménytelennek tűnő helyzetben, másrészt viszont több kérdést is felvet a mérkőzés első 40 percében mutatott játék.
Győzelmükkel pontszámban beérték a bajnoki dobogón harmadik helyezett Szarvasi NKK csapatát, nagyon fontos lesz a következő fordulóban mérkőzése.  A Marosmenti NKSE gárdáját fogadják a vásárhelyiek.

 

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság


Gyulai SE – Hódmezővásárhelyi LKC 30-31 (18-13)


Jv: Bíró Ádám, Herbák Tamás
Versenybíró: Nagy Ferenc

HLKC: Kothencz – Hegyi 6, Tószegi 7, Németh 8, Szőke 1, Rozmann 2, Becsei 3, Cs: Balogh (k), Krumesz, Szabó 4, Sajtos, Kecskeméti, Kandó, Fürcht
Edző: Gaál Adrienn

Gaál Adrienn edző: “Az első 40 perc katasztrófa volt. Lassan és körülményesen játszottunk. A félidei 5 gólos hátrányunkat a második játékrészben csak növelni tudtuk 10 gólra. Ezután nyitott védekezésre váltottunk, sikerült labdát szerezni és gyors gólokat lőni. Szerencsére még időben észbe kaptak a lányok és hatalmas csapatmunkával a 2 pontot begyűjtöttük.”

 

Junior mérkőzés
A közvetlen élmezőnyt üldöző két csapat mérkőzött meg egymással, ahol sajnos a gyenge védekezés miatt maradt alul a HLKC Junior csapata. Hiába lőttek idegenben 35 gólt, ez sem volt elég a győzelemhez.

NBII Dél-Kelet csoport női junior kézilabda bajnokság
Gyula, 100 néző
Gyulai SE – Hódmezővásárhelyi LKC 38-35 (18-19)
Jv: Bíró Ádám, Herbák Tamás


HLKC: Balogh (k), Bánfi (k), Földesi 1, Kandó 6, Szabó 5, Blaskovics 1, Molnár K., sajtos 3, Klemm 13, Molnár S. 1, Bálint, Becsei 1, Fürcht 4
Edző: Beslin Anikó

Beslin Anikó edző: “Védekezésben sajnos nagyon gyenge teljesítményt nyújtogatunk, és egy két játékos egyéni produkciója is elmaradt a szokásostól.”

 
 
VH-HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Elindult a tájfutók szezonja is

Elindult a tájfutók szezonja is

A versenyen a Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club szenior tagjai értek el szép eredményeket, közte három dobogós helyezést.
Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

Tavaszi kullancsinvázió: nem csak az állat, az ember is veszélyben van!

A baktérium okozta betegségről, a Lyme-kórról - Lyme borreliosisról -  az utóbbi időben sokat hallunk, mivel az ország egész területén előfordul.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.