Kultúra, oktatásE-naplóban sem szebb az egyes

2011. július 12., kedd
 
E-naplóban sem szebb az egyes

Nem érdemes a rossz tanulónak a rendszer feltörésével bíbelődni, mert az e-napló mellett a papíralapú nyilvántartás is megmarad. Balázs József az Önkormányzat Oktatási Csoportjának vezetője azt mondta, addig, amíg nincs minden családban számítógép, mindenképpen párhuzamosan megmarad a régi rendszer is.

 

 

 

Gábor szülei az előző tanév során többször szóvá tették, sosem tudják napra készen milyen jegyei vannak az iskolában. Fiuk magyarázkodása szerint ellenőrzője hol a padban maradt, hol a tanár szedte be éppen akkor. Aztán hónapokkal később egy fogadóórán kiderült, bizony van jó néhány egyes és kettes a naplóban.

 

Szeptembertől már nem kell a szülőnek „információhiány” miatt aggódnia, mert Hódmezővásárhelyen minden önkormányzati oktatási intézményben bevezetik az e-naplót.

Nem érdemes a rossz tanulónak a rendszer feltörésével bíbelődni, mert az e-napló mellett a papíralapú nyilvántartás is megmarad. Balázs József az Önkormányzat Oktatási Csoportjának vezetője azt mondta, addig, amíg nincs minden családban számítógép, mindenképpen párhuzamosan megmarad a régi rendszer is. Az e-napló bevezetésével a fő hangsúlyt a szolgáltatásra tenné. Hiszen az e-naplón keresztül folyamatosan „képben” van a szülő, gyermeke tanulmányaival kapcsolatban. Csak az igényelt kód segítségével férhet hozzá a rendszerhez és mindenki csak a saját gyermeke adatairól láthat információt. Segítségével viszont a szülők bármikor, bárhonnan megtudhatják, hogyan tanul gyermekük, illetve mikor hiányzott utoljára az iskolából. Természetesen nem zárja ki a személyes találkozót a pedagógussal, nem az a cél, hogy ez elhagyható legyen. A csoportvezető elmondása szerint az elmúlt tanévben a HISZK Tagintézményeiben, valamint a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában már alkalmazták az e-naplót, annak jó tapasztalatai eredményeként 2011. szeptembertől a város valamennyi önkormányzati oktatási intézményében bevezetik.  

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.