Kultúra, oktatásDux: a külfödi tanulmányok miatt kevesebb a jelentkező

2012. május 29., kedd
 
Dux: a külfödi tanulmányok miatt kevesebb a jelentkező

Az uniós országokban tanulók növekvő létszáma miatt jelentkeznek itthon kevesebben a felsőoktatásba - mondta el Dux László tanszékvezető egyetemi tanár, korábbi felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Tudósklubjában tartott előadását követően a Szegedi Városi Tévének.

 

 

 

"Sokaknak nem azzal van problémája, ami benne van az új felsőoktatási törvényben, hanem azzal, ami nincs"- mondta előadásában Dux László, volt felsőoktatási államtitkár, majd hozzátette, a korábbihoz képest egy jelentősen lerövidített és leegyszerűsített kerettörvényről van szó, amely azonban szélesebb lehetőséget biztosít a módosításra.
Dux szerint az uniós tagságból adódóan egyre több diák választja a külföldi tanulmányokat, ezért lehet az is, hogy harmincezerrel kevesebben jelentkeztek idén a felsőoktatásba. Ezzel kapcsolatban korábban Réthelyi Miklós úgy nyilatkozott, a keretszámok csökkentésének köszönhető a visszaesés.
"Tudomásul kell vennünk a demográfiai mutatókat:ha a létszám közelít az elmúlt évek statisztikáihoz, az már jó eredmény a csökkenő születési szám mellett"- jelentette ki a SZTE professzora A mobilitás azonban oda-vissza érvényesülhet: ahogy Dux László elmondta, nem titkolt szándék, a külföldi hallgatók számára vonzóvá tenni a magyar felsőoktatást.       

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Réthelyi nem tudja, miért esett 30 ezerrel a jelentkezők száma

 
 
Forrás: Szegedi VTV
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.