SportDuplázott a Máté Taekwondo

2012. április 29., vasárnap
 

Április 28-án a Pellérden rendezett XI. Országos Formagyakorlat Bajnokságon folytatódott a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület 2012. évi sikerszériája.

 

 

 

 

 

 

A 26 fővel indított versenyzői csapat ismét kimagasló teljesítményt nyújtott, aminek ékes bizonyítéka, hogy 11 arany, 13 ezüst és 15 bronzéremmel gazdagabban térhettek haza, Magyarország legrangosabb viadaláról.

A rendezvény megnyitó ünnepségén Patakfalvy Miklós, a Magyar WTF Taekwondo Szövetség Elnöke elmondta, hogy bár régebben a formagyakorlat versenyek az olimpiai versenyszámként tért hódító küzdő versenyek árnyékában voltak, mostanra egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek Magyarországon és szerte a világon.  Mindezt bizonyítja, hogy idén az eddigi évek legmagasabb számú nevezése érkezett a festői környezetben megtartott viadalra.

A Máté Taekwondo sportolói és mesterei egyaránt kivették részüket a formagyakorlat népszerűsítésében, hiszen egyéni, páros, csapat és a zenés kreatív versenyszámokban is  többen léptek pástra, aminek köszönhetően elhozták a „Legtöbb versenyzőt indított csapat”-nak járó serleget. A zenés kreatív formagyakorlat kupájáért folytatott küzdelemben is maximális sikerrel zárt a Máté-s bemutató csapat, hiszen gyakorlatukat a közönség fergeteges tapssal, a versenybírók a bajnoki serleggel jutalmaztak.

A legfiatalabb versenyzőnek járó kupát szintén egy vásárhelyi versenyző, a mindössze 7 esztendős Juhos Benedek hozhatta el.

Az Arany Tigris Harcművészeti és Kulturális Sportegyesület által megrendezett, színvonalas versenyen a vásárhelyi  „Mátésok”  a gyermektől a senior korcsoportig  A és B kategóriában egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtottak, aminek jutalmaként, idén, a tavalyi bajnokság duplázásaként ismét elhozhatták a Legeredményesebb csapatnak járó serleget és az ezzel járó elismerést is!

 

Eredmények:


Egyéni:

 

Gyerek (6-9 év) B katégória (fiú)
Hidvégi Áron III. helyezés

Gyerek (10-11 év) A katégória (fiú)
Berei Béla I. helyezés
Gálfi Botond II. helyezés

Gyerek (10-11 év) A katégória (lány)
Máté Mirabella I. helyezés

Kadett (12-13 év) B katégória (fiú)
Barta Péter II. helyezés

Kadett (12-13 év) B katégória (lány)
László Alexa I. helyezés

Junior (14-18 év) A katégória (fiú)
Szabó András I. helyezés
 
Junior (14-18 év) B katégória (fiú)
Tari Viktor Dávid II. helyezés

Junior (14-18 év) B katégória (lány)
Hankó Viktória III. helyezés

Felnőtt (19-30 év) A katégória (férfi)
Máté Gergő I. helyezés
Kenéz Marcell II. helyezés

Felnőtt (19-30 év) B katégória (férfi)
Varga-Tóth Ádám I. helyezés
Bozóki Róbertl II. helyezés

Senior (30 év felett) B katégória (nő)
Skumáthné Harmati Nikolett II. helyezés

 

Páros:

 

Gyerek (7-14 év) A katégória
Faragó Vivien II. helyezés
Hankó Viktória II. helyezés
Gálfi Botond III. helyezés
Berei Béla III. helyezés

Gyerek (7-14 év) B katégória
Goják Anna II. helyezés
Szűcs Kitti II. helyezés

Felnőtt (14 év és fölötte) A katégória
Máté Gergő I. helyezés
Szabó András I. helyezés
Kenéz Marcell III. helyezés
Bozóki Róbert III. helyezés

Csapat:

 

Gyerek (7-14 év) A katégória
Faragó Vivien II. helyezés
Hankó Viktória II. helyezés
László Alexa II. helyezés
Gálfi Botond III. helyezés
Berei Béla III. helyezés
Máté Mirabella III. helyezés

Gyerek (7-14 év) B katégória
Gulyás Róbert III. helyezés
Bósz Márton III. helyezés
Grexák Csaba III. helyezés

Felnőtt (14 év és fölötte) A katégória
Máté Gergő I. helyezés
Szabó András I. helyezés
Kenéz Marcell I. helyezés

Felnőtt (14 év és fölötte) B katégória
Varga-Tóth Ádám III. helyezés
Bozóki Róbert III. helyezés
Tót Kálmán III. helyezés

Bíró az egyesületből: Asztalos Krisztina

 


Összesen 4 kupát hozott haza a csapat:

 

1. Kreatív, zenés, csapat formagyakorlat I. hely csapattagok: Máté Gergő, Máté Zsolt, Szabó András, Kenéz Marcell, Varga-Tóth Ádám, Bozóki Róbert, Máté Mirabella, László Alexa

2. Legeredményesebb csapat, csapatkupa I. hely

3. Legtöbb versenyzőt indító csapat

4. Legfiatalabb versenyző: Juhos Benedek

 
 
Forrás: Máté Taekwondo
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.