Kék hírekDugi cigi Susánban

2014. november 20., csütörtök
 
Dugi cigi Susánban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei váratlan jövedéki ellenőrzést tartottak  Hódmezővásárhelyen Susánban egy ingatlanon.

 

 


Az udvaron három férfira lettek figyelmesek. Azt is látták, hogy a garázsban egy SAAB személygépjármű állt nyitott csomagtartóval.

A pénzügyőrök közölték, hogy jövedéki ellenőrzést tartanak. Ekkor az egyik férfi hirtelen  lakóház felé szaladt és felszólításra sem állt meg. A másik két férfi pedig sietve elindult a kapu felé. Rövid időn belül a három férfi belátta, hogy jobban járnak, ha együttműködnek a pénzügyőrökkel.

Az ingatlan átvizsgálása során az autóból, valamint a garázsban található fekete zsákból összesen 8 000 doboz Fest  márkájú adózatlan cigaretta került elő.

 

Az egyik férfi azt mondta hogy valakinek a megbízásából szállította a cigarettát Hajdúnánásról Szegedre és a pénzügyőrőket meglátva azért szaladt el, mert azt hitte, hogy álpénzügyőrök érkeztek és meg akarják őket támadni.

 

A pénzügyőrök a megközelítőleg 4 millió forint értékű dohányterméket, valamint a járművet lefoglalták, a férfi ellen a pénzügyi nyomozók orgazdaság miatt eljárást indítottak.

 
 
VH - NAV
 

Olvassa el ezt is!

Ahhoz képest jól bírja

Ahhoz képest jól bírja

Évtizedek óta a vásárhelyi református Újtemplomról csak olyan fotó lelhető fel, amelyen málló vakolat, omló falrészlet, viharban megrongálódott ereszcsatorna látható.
Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Kettős ünnep jó árakkal, ingyen vetítéssel

Hódmezővásárhelyen az Expert Műszaki Raktáráruház Erzsébeti úti üzlete és a Mozaik Mozi közös akciójában VIP belépőt nyerhetnek a moziba. Plusz a fődíj, egy tablet.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.