SportDuatlon az Autómentes Nap alkalmából

2012. szeptember 21., péntek
 
Duatlon az Autómentes Nap alkalmából

A Szent István Általános Iskola és Óvoda valamint az Egészséges Vásárhely Program közös szervezésében az Európai Autómentes Nap alkalmából, egy nappal előtte, szeptember 21-én tizedik alkalommal rendezték meg a "Nem szégyen a futás" – Duatlont.

 

Képünkön Kis Luca és Nemes Petra a Liszt Ferenc Ált. Isk. csapatának két tagja

 

 

A négy hódmezővásárhelyi általános iskolából érkezett, két-két IV. korcsoportos, vagyis hetedikes-nyolcadikos csapatnak egy kör futást és két kör kerékpározást kellett teljesíteni, a Hódtói Sportcsarnok melletti görkorcsolya pályán.

 

Az első helyezett a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola lett. Második helyen a Szent István Általános Iskola, míg bronzérmes a Klauzál Gábor Általános Iskola csapata lett.

I. helyezett  lánycsapat:


Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola

Kis Luca, Nemes Petra, Gila Gréta, Szemenyei Petra

 

I. helyezett  fiúcsapat:


Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola

Sallai Zsolt, Walter Gergő, Kecskeméti László, Kiszeli Milán

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.