SportDrahos búcsúmeccse

2014. január 8., szerda
 
Drahos búcsúmeccse

2014 első bajnoki mérkőzésén, ma este 18 órai kezdettel a Tiszaújváros csapata lesz a Kosársuli ellenfele a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

Az őszi  szezon utolsó, tizenegyedik fordulójában mindkét együttes javítani szeretne mérlegén. Az 5. helyen álló Vásárhely eddig 6 győzelmet szerzett a 4 veresége mellett, az utolsó előtti (11.) vendégcsapat pedig 2-8-ra áll. A Kosársuli hazai pályán 5 győzelmet könyvelhetett el, csak az Egertől kapott ki - ezzel szemben a Tiszaújváros mind az öt eddigi idegenbeli mérkőzését elvesztette.

 

Mindezek ellenére bármelyik csapat nyerhet, bár nyilvánvalóan a Vásárhely az esélyesebb. A Kosársuli játékosállománya erősebb, mind a 12 játékos bátran pályára küldhető. A Tiszaújváros kispadja jóval rövidebb, ráadásul egyetlen kiemelkedő képességű kosarasa sincs. Viszont csapatként nagyon jók, amit a hétvégi Hepp Kupa bronzérmük is bizonyít.

 

A hazai csapatban utoljára lép pályára Drahos Gábor, ugyanis a kiváló irányítót szerződtette az "A" csoportos Kaposvár. 

 

Olvassa el ezt is!

Bilincsben a vásárhelyi lottózó kirablója

Bilincsben a vásárhelyi lottózó kirablója

A 22 éves hódmezővásárhelyi tettes karácsony előtt egy lottózóban brutálisan bántalmazta az eladót. Január 7-én elfogták a nyomozók. 
Ez történt Hódmezővásárhelyen 2013-ban - Április

Ez történt Hódmezővásárhelyen 2013-ban - Április

Árvíz, fenekébe fújt, iskola kálvária, búcsú a Péczely épületétől, Hód-Mezőgazda földek a célkeresztben, trafiknyitás Vásárhelyen, rontás a pénzen, és még sok más!
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...