Kék hírekDr. Felszámolóbiztos átverései

2012. március 9., péntek
 
Dr. Felszámolóbiztos átverései

Sosem szerzett doktori oklevelet, személyi igazolványában mégis szerepelt ez a cím annál a szegedi felszámolóbiztosnál, akit tegnap hallgatott ki gyanúsítottként a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya.

 

 

 

 

A megalapozott gyanú szerint a 46 éves férfi 2008-ban bement az egyik okmányirodába, ahol bemutatott egy egyetemi doktori oklevelet, majd kérte a doktori cím bejegyzését a közhiteles nyilvántartásba és a személyi igazolványába. A hivatal ennek eleget is tett. A férfi ezután közel félszáz büntetőügyben szerepelt, mint tanú, ahol a jegyzőkönyvekben doktorként tüntették fel. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya azonban időközben megállapította, hogy az okmányirodához benyújtott doktori oklevelet nem a gyanúsított részére állították ki, sőt a részére sosem állítottak ki ilyen okiratot.

A férfi ellen közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.