Kultúra, oktatásDortmundból Vásárhelyre

2011. január 17., hétfő
 
Dortmundból Vásárhelyre

Sebestyén Márta egyenesen a Rurh-vidék fővárosából érkezik Hódmezővásárhelyre, ahol Gondolkodó Polgár címmel egy új közéleti beszélgetéssorozat első estjének lesz a vendége az Emlékpont Múzeumban.

 

Sebestyén Márta 1957-ben született. Édesanyja Farkas Ilona népdalgyűjtő, Kodály Zoltán tanítványa volt. A visszaemlékezések szerint már édesanyja pocakjában részt vett Kodály előadásain. Karon ülő korában beszélni még nem tudott, de hallás után máris tisztán énekelt. Hatévesen lemezen szerepel, a stúdióban hokedlire kellett állnia, hogy elérje a mikrofont.
1975 óta hivatalosan is előadóművész. 70 lemezen énekelt eddig. Gyönyörű hangját ismerik, szeretik Magyarországon kívül is. Harminc éve lépett először a reflektorfénybe Sebestyén Márta. Neve ma már fogalom. Azon kevés hazai előadóművészek közé tartozik, aki változások és változtatások nélkül a tradicionális magyar kultúrát képviseli itthon és világszerte, koncertjein életre keltve Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött, már majdnem feledésbe merülő népdalhagyományt. Tehetsége, képzett orgánuma és varázslatos lénye eredeti jelenséggé avatta. Szinte nincs olyan ország, ahol Sebestyén Márta nem képviselte volna a magyar kultúrát, akár szólóban, akár zenésztársaival.  Hódmezővásárhelyre is közvetlenül egy németországi fellépés után érkezik január 21-én. Az azt megelőző napokban a Kossuth-díjas népdalénekesnő Bartók műveinek előadásával a Bartók Béla Kamarazenekarral két koncertet ad a dortmundi Konzerthausban.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.