SportDöntetlent játszottak a vásárhelyi sakkozók a szentesiek ellen

2012. november 12., hétfő
 

A tavalyi évhez képest alaposan megerősödött a Szentesi Sakk SE első számú sakkcsapata, hiszen a november 11-i vásárhelyi kirándulásuk alkalmával, első három táblájukon – friss igazolásokként – régi-új sakkmatadorjaik ültek asztalhoz.

 

 


A megyei bajnokság második fordulójában Volosin Vladimir, Hajdú István és Fábián Nagy Sándor kipróbált régi harcosoknak azonban méltó ellenfelei voltak első táblásaink. Ádók János Volosin Vladimir elleni csatája utolsóként ért véget, előbbi szerencsés győzelmével. Borsi Imre és Hajdú István viszont gyors remivel kezdték a pontgyűjtést. Botka Péter ellenfele Fábián Nagy Sándor rosszul építette fel állását, amit a hazaiak játékosa könyörtelenül kihasznált. Jól vizsgázott a holland védelem ellen Baranyi Ernő, hiszen ellenfele támadását leszerelve megfordította a játék menetét.

Míg az első négy táblán 3,5 pontot, addig az 5-8 táblákon csupán 0,5 pontot gyűjtöttek versenyzőink. Ábrahám Zoltán, Balázs Máté és Kovács Ákos, ezúttal betliztek, míg Tőkés János előnyösebb állását rontotta remire.

 

A Vásárhelyi Pákozdysok ezzel a döntetlen eredménnyel jó eséllyel várhatják a folytatást, méghozzá Röszkén, ahol esélyesként ülhetnek le a sakkasztalokhoz.

 

Eredmények:

 

VPFSSE – Szentesi Sakk SE I.         4 – 4

 

Ádók János 2210 – Volosin Vladimir FM 2296         1 – 0

Borsi Imre 2132 – Hajdú István 2113                         ½ - ½

Botka Péter 2142 – Fábián Nagy Sándor 2097        1 – 0

Baranyi Ernő 2099 – Radics László 1979                 1 – 0

Ábrahám Zoltán 1968 – Hajdú Sándor 1929            0 – 1

Tőkés János 1711 – Patkó Lajos 1794                      ½ - ½

Balázs Máté 1690 – Balatoni György 1816                0 – 1

Kovács Ákos – Nagy Viktor 1662                                 0 – 1

 

 

Íme  két emlékezetes parti leírása, a sakkrajongók számára. Még egyszer le lehet játszani!

 

Fábián Nagy Sándor (2097) - Botka Péter (2142)

Szicíliai védelem        B90

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.a4 e5 7.Hf3 Fe6 8.Fe3 Fe7 9.a5 Hc6 10.Fb6 Vd7 11.Hd5 0–0 12.Ba4 Fxd5 13.exd5 Hd4 14.c3 Hxf3+ 15.gxf3 Hxd5 16.Bg4 Hxb6 17.axb6 d5 18.Bhg1 Ff6 19.Vd2 Bfd8 20.Fh3 Vd6 21.Vh6 g6 22.Ff1 Fg7 23.Vh3 Vxb6 24.Bb4 Vc6 25.Bh4 d4 26.c4 d3 27.Kd2 Vb6 0–1

 

 

 

Baranyi Ernő (2099) - Radics László (1979)

Holland védelem        A95

1.d4 f5 2.c4 Hf6 3.g3 e6 4.Fg2 c6 5.Hf3 Fe7 6.0–0 0–0 7.Hc3 d5 8.Ff4 He4 9.h4 Hd7 10.Bc1 Hdf6 11.He5 Hh5 12.e3 Hxf4 13.exf4 Ff6 14.Hxe4 fxe4 15.f3 Fxe5 16.dxe5 Vb6+ 17.Bf2 e3 18.Be2 d4 19.c5 Vd8 20.Bc4 b6 21.Bxd4 Ve7 22.Bd6 Fa6 23.Bxe3 bxc5 24.Vc2 Bab8 25.Fh3 Vb7 26.Fxe6+ Kh8 27.Bb3 1–0

 

 

Olvassa el ezt is!

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.