SportDobogós helyezés Szlovéniában

2016. március 1., kedd
 
Dobogós helyezés Szlovéniában

Február utolsó hétvégéjén rendezték Mariborban a Kadet, junior és felnőtt Slovenia Opent. Magyarországot 17 fős csapat képviselte a több mint 700 sportolót felvonultató nemzetközi versenyen.

 

 

 

 

A magyar válogatott tagja volt Berei Béla, a Máté Taekwondo sportolója, aki első alkalommal vett részt junior nemzetközi G1-es minősítésű versenyen

Mint azt az eredménye mutatja, a mestereivel közös kemény edzések meghozták a sikert: a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A döntőbe jutásért egy ponttal kapott ki, úgyhogy abszolút megállta a helyét az akár két évvel idősebb fiúk között is. A vert mezőnyben nagyon komoly versenyzők is voltak.

 

Egyébként a taekwondóban évek óta kimagasló eredményeket elérő Berei Béla megkapta Hódmezővásárhely 2015. Év Jó tanuló - Jó sportoló Felső tagozatos kategória díját, amit a szlovéniai versenynapján, távollétében Máté Zsolt vett át Almási István polgármestertől.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elszállítják a konténereket

Elszállítják a konténereket

Az ősz óta a nyár közepéig tartó próbaüzem alatt már a tisztított víz kerül a hálózatba. A napokban elkezdik a víztisztító konténerek leszerelését Vásárhelyen.
Telkekre pályázhatnak a vásárhelyiek

Telkekre pályázhatnak a vásárhelyiek

Igyekeznie kell annak, aki építkezni szeretne Új-Kishomokon és ehhez jutányos áron akar telekhez jutni. Harmadával olcsóbb telkeket pályáztat Hódmezővásárhely. Térképekkel!
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.