KözéletDobd oda ahová való!

2011. október 10., hétfő
 
Dobd oda ahová való!

Egy, a határokon átívelő program keretében figyelemfelkeltő és környezettudatosságra nevelő kampányt indítottak, amellyel Temesvár, majd  Békéscsaba után, október 10-től 16-ig Hódmezővásárhelyen az Andrássy utca elején találkozhatnak az érdeklődők.

 

 

 

 

"Két ország, egy cél, közös siker", ez a mottója a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programnak. Ezt vallja az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. (ECM), valamint román partnere a Recolamp is, akik az elektronikai hulladékgazdálkodásban hosszú évek óta jártas cégek.

 

Az erre a road-showra készült interaktív rendezvénysátor ma délelőtti sajtóbemutatóján Benkő Zsolt önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a lakosság körében tudatosítani kell, hogy a veszélyes anyagokat tartalmazó takarékos égők és fénycsövek nem kerülhetnek a kommunális hulladékba. Simon Zsolt begyűjtési koordinátor elmondta, az ECM rendszerében a begyűjtő pontok száma meghaladja az 5500-at, és - az Andrássy utcai bemutatón is látható -  kihelyezett gyűjtőeszközöké pedig a 17 000-et. Ezekbe lehet elhelyezni az elhasznált világítótesteket, izzókat és neoncsöveket.

Arról is beszélt, hogy a rendelkezésre álló 1,6 millió euróból ezeknek a gyűjtőknek a gyártását, tájékoztatók szervezését finanszírozzák. Az újrahasznosításra 2012 –re Mezőkovácsházán felépülő gyárat pedig a magyar és román határ menti régió ellátja majd alapanyaggal.

 

A közel egy hétig megtekinthető interaktív kiállítás célja a lakosság szemléletformálása, az elektromos-, elektronikus hulladékok szelektív gyűjtésére való nevelés, valamint az újrahasznosítás fontossága, amely tisztább környezetet és jobb életminőséget biztosít a jövőben mindenki számára. Ezek a célok pedig egybecsengenek a Cittaslow Mozgalom célkitűzéseivel is, mondta a Vásárhelyi Híreknek Rókus Ákos, a Polgármesteri Hivatal általános referense, a mozgalom városi koordinátora.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.