GazdaságDíjváltozások Hódmezővásárhelyen

2012. január 1., vasárnap
 
Díjváltozások Hódmezővásárhelyen

A november 24-én tartott rendkívüli közgyűlésen döntöttek a közüzemi- és az étkezési díjak emeléséről, az ingatlanadóról. Január 2-án valamennyi hatályba lépett.

 

 

 

 

 

 

A víz- és csatornadíj a lakosság részére 6 százalékkal, a közületeknek – miután több szennyvizet termelnek –, 12,5 százalékkal nőtt.

Hódmezővásárhely vízdíj: lakossági 265 Ft./m3, közület 508 Ft./m3, csatornadíj lakossági 270 Ft./m3, közületi 590 Ft./m3

 

 

A vásárhelyiek ugyanannyit fizetnek viszont jövőre is a távhőszolgáltatásért, mint az idén. A helyi autóbusz-közlekedés tarifaemelését sem hagyta jóvá a közgyűlés. Így maradt 160 forintos elővételi és a 205 forintos buszos tarifa.

 

 

Januártól 6,3 százalékkal kell többet fizetni a szemétszállításért. Ez egy 60 literes kukánál ürítésként nettó 167 forintot jelent.

A 70 év felettieknek kedvezményt biztosít az önkormányzat, nekik csak a fele, 132 forint.

 

 

Az önkormányzati rendeletben rögzített alap-adómérték a lakóházak esetében 2012-ben övezettől függően 140 és 500 forint között mozog négyzetméterenként. Ezt kell növelni az ingatlan életkora esetében 0,8 és 1,1, szorzóval, a falazat szerint 0,8 és 1 közötti szorzóval, míg a medence szorzója méretétől függően 1,2-1,4. Vagyis a legértékesebb helyen fekvő ingatlan adója alapesetben 500 forint, amit további 50 forinttal dob meg, ha a legfiatalabb állományba tartozik, s újabb 100 forint adót jelent, ha úszómedence – mégpedig a rendelet szerinti legnagyobb, tehát 40 köbméter feletti – is tartozik hozzá. A nagyobb városok általában 450 forint körüli építményadót vetnek a lakóházakra. Ettől a hódmezővásárhelyi önkormányzat jövőre sem tér el lényegesen.

A lakóház – lakás adómértékei:

Lakóház-lakás              

  1- 60-ig             140 Ft /nm.

  61 – 80 - ig        150

 81 - 100 - ig       160

101 – 120 - ig     200

121 -150 - ig       400

 150 felett            500

 

 

Növekszik az önkormányzati bérlakások díja is.

 

összkomfortos  336 Ft./nm

komfortos         260 Ft./nm

félkomfortos     127 Ft./nm

komfort nélküli  45 Ft./nm

 

 

A Hód-Menza Kft. összesen 4600 gyermek étkeztetéséről gondoskodik. Január elsejétől 40-50 forinttal kerül többe a napi étkezés.

 

Így a négyszeri bölcsődei 513 forint,

a háromszori óvodai 504 forint,

az általános iskolai ebéd 353, a háromszori 621 forint,

a középiskolai ebéd 422, a háromszori 1009 forint lesz.

 

A 4600 gyermek 45 százaléka teljes térítési díjat fizet, 38 százalék pedig ingyen kapja az ételt.

 

 

A parkolási díj az óránkénti 140 forintról 160 forintra nőtt.

 

 

Emelkedik az egyes strandbelépők ára

 

A díjmentesség már csak a két év alatti gyerekekre vonatkozik.

 

A felnőtt belépő maradt 990 Ft. 16 óra után, (50 Ft.- al drágul) 840 Ft.

 

Diák, nyugdíjas, mozgássérült, maradt 600 Ft. 16 óra után, (10 Ft.- al drágul) 510 Ft.

 

A Szauna szeánsz 200 Ft.- al emelkedett.

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.