Kultúra, oktatásDigitális írástudás az iskolában

2011. augusztus 31., szerda
 

Intelligens Iskolarendszer, több mint száz informatikai eszköz, több mint 100 millió forintért. Így kezdődik az idei tanév szeptember elsején az Önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben. A diákok tanulmányai lassacskán a papír helyett a számítógépen folytatódnak.

 

 

 

Digitális táblák, wifi csomagok, szavazórendszerek, SNI (Sajátos Nevelési Igényű) iskolai csomagok és egy szerver is segíti a vásárhelyi általános és középiskolások tanulmányait az idei tanévtől. A város  pályázati úton nyert 123 millió forintot, hogy a fejlődő és egyben rohanó világban, - ahol az informatikai ismeretek már alapfeltételnek számítanak - minél jobban és alaposabban felkészítse a nagybetűs életre a mai fiatalokat.

 

Augusztus 31-én a hódmezővásárhelyi Városháza dísztermében, a száz százalékos támogatású Intelligens Iskola nevű pályázat sajtótájékoztatóval egybekötött projektzáró konferenciáján, a beszerzett eszközökről és azok gyakorlati felhasználásáról esett szó. A tanácskozáson a város valamennyi intézményének vezetője és sok pedagógusa vett részt.

 

A beszerzett eszközöket már szét is osztották az iskolák között. Tételesen nézve, 86 darab asztali számítógép, 86 digitális tábla. A beszerző, az Albacomp Zrt. jóvoltából egy szervert is kaptak. A korábban kiosztott tanulói laptopokhoz most 12 wifi csomag is érkezett, amelyből például a Németh László Gimnázium és Általános Iskola kettőt is kapott.  Az Aranyossy Ágoston intézmény pedig, a fogyatékkal élők tanulását segítő SNI csomagot kapott, a kilencből hármat. Természetesen a sorból egy iskola sem maradt ki. Szavazócsomagok - amelyek leválthatják a papír alapú dolgozatokat - érkeztek többek között a Szent István Általános Iskolába és a HISZK tagintézményeibe.

 

Az eszközök gyakorlati hasznosításáról az Albacomp Zrt. munkatársa Feczkó Gábor tartott előadást a megjelent pedagógusoknak, sőt a valós tapasztalatokról a Németh László Gimnázium és Általános Iskola pedagógusa, Nagy Imréné számolt be a kollégáknak, aki 2006-óta használ digitális táblát az órákon. „A tábla önmagában nem csinál csodát, megfelelő tananyag és lelkes pedagógus is kell ahhoz, hogy felkeltsük és lekössük a gyerekek figyelmét.”- fogalmazott a pedagógus.

 

Szeptember elsejétől tehát a város valamennyi iskolájában bátran kalandozhatnak a nebulók az informatika világában, miközben a pedagógusok munkáját is megkönnyíthetik az új eszközök.

 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.