GazdaságDigitális autósztráda

2011. március 11., péntek
 
Digitális autósztráda

Magyarországon egyedülálló, nyílt hozzáférésű, szélessávú és korlátlan sebességig bővíthető optikai hálózat épülhet ki Hódmezővásárhelyen.

 

 

Március 10-én sajtótájékoztató keretében Hegedűs Zoltán települési képviselő és Zakar Péter informatikus ismertette az önkormányzat és egy magánbefektető beruházásaként megvalósuló fejlesztést, amelynek segítségével a vásárhelyiek a jövőben a legszélesebb körű és legkorszerűbb szolgáltatásokat, hazánkban a legalacsonyabb áron érhetik el.

Magyarországon egyedülálló, nyílt hozzáférésű és a legmodernebb követelményeknek is megfelelő optikai hálózat épül ki a közeljövőben Hódmezővásárhelyen. Az önkormányzat és az EnterNet 2001 Kft. közös beruházásaként, az Enterhód Kft. égisze alatt  megvalósuló fejlesztés eredményeként minden vásárhelyi háztartásban stabil, és szinte korlátlan sebességig bővíthető szélessávú informatikai kapcsolat nyithat új dimenziókat az információ közlés, a szórakozás, az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a foglalkoztatás, vagy a közbiztonság terén. Mint azt Hegedűs Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, a Vásárhelyi Önkormányzat nem kíván szolgáltató lenni, hanem úgy mint egy bárki által használatba vehető autópályaként funkcionál majd, hozta fel hasonlatként Hegedűs, aki a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke is. A piaci verseny adta lehetőségek alapján, olyan szolgáltatások is elérhetővé válhatnak, mint a digitális alapú IPTV műsorelosztás, az akár díjmentes telefonálás, az idősek és betegek távfelügyelete, biztonságtechnikai felügyelet, elektronikus könyvtár, videotéka, de új lehetőségeket jelenthet a távmunka számára is.

Zakar Péter, informatikus, az Enterhód Kft. igazgatótanácsának tagja elmondta, a városnak saját, belső kommunikációs hálózata létesülhet, amelyben a közösségi információk, szolgáltatások személyre szabottan elérhetők és továbbíthatók, mivel közvetlen kapcsolat tartható a hatóságok, hivatalok, intézmények és a lakosság között. Az első ütemben 2500 belvárosi háztartás bekötése a cél. Jelenleg a lakosság 38 százaléka használja az internetet, ám ezzel a fejlesztéssel számuk tovább növelhető.  

Mint arról nemrég a Vásárhelyi Hírek beszámolt, az optikai hálózat Magyarországon elsőként nyílt hozzáférésű, így az internet szolgáltatásban érintett piaci szereplők úgy bővíthetik ügyfélkörüket Hódmezővásárhelyen, hogy az nem igényel infrastrukturális beruházást, mivel a legkorszerűbb elvárásoknak megfelelő városi hálózatra csatlakozhatnak.

 

További részletek március 7-i cikkünkben, ITT !

 

Olvassa el ezt is!

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.