KözéletDiákzsaruk lesznek a vásárhelyi iskolákban

2011. december 4., vasárnap
 
Diákzsaruk lesznek a vásárhelyi iskolákban

Az országban egyedülállóan  kifejezetten a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság által kezdeményezett program az óvodásoktól a középiskola második osztályáig bezárólag közel kétezer fiatalt kíván megszólítani a 2011/2012-es tanévben.

 

Fotó: VH archív

 

 

Az ovisok a mindig bajkeverő Rosszcsont Ricsivel, és - a kis barátját  jó útra terelgető - Rendőr Robival együtt sajátíthatják el a szabályokat.

„Az óvodásokkal játékos formában, kitalált figurákkal ismertetik meg a problémás kérdésekben való döntést, a középiskolás korosztály számára pedig szakemberek tartanak előadásokat arról, mi a diákcsíny és a törvénysértés határa, és mit tegyenek abban a helyzetben, ha valaki ezt a határt át akarja lépni.”- mondta október végén, egy sajtótájékoztatón dr. Rádi Norbert alezredes, a vásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője.

Az Ovi Zsaru és az Iskola rendőre program mellett, egy újabb bűnmegelőzési módszer bevezetését határozta el a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. A „Válaszutak – Válassz

utat!” elnevezésű projekthez egyedi támogatást nyertek a Magyar Köztársaság

Belügyminisztériumától.

A pályázat részeként az Ovizsaru program kiterjesztése mellett a Biztonságos Vásárhely Program II. pillérét képező utcakapitányi rendszer analógiájára az általános iskolákban létrehozzák a „Diák-Zsaru” intézményét. Azok a 7-9. osztályos tanulók, akik önként jelentkeznek a programra, kortárs segítő képzésen vesznek részt. Így ők autentikus forrásként tudják átadni bűnmegelőzési ismereteiket, közvetíteni a pozitív magatartásformákat társaik felé.

A vásárhelyi rendőrök a program során kiemelt figyelmet fordítanak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére, az ezzel kapcsolatos felvilágosító munkára. A bűnmegelőzési előadások során kisfilmeket vetítenek, valamint előadókat hívnak. A „csellengő” fiatalok ellenőrzése, iskolába visszaterelése mellett a Válaszutak - Válassz utat! megoldási alternatívát is kínál.

A program az óvodásoktól a középiskola második osztályáig bezárólag közel kétezer fiatalt kíván megszólítani a 2011/2012-es tanévben. Az eszközbeszerzést is magában foglaló projektet hárommillió forintos összértékének a legnagyobb részét a Belügyminisztérium vissza nem térítendő formában támogatja.

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.