KözéletDiákolimpia döntő Hódmezővásárhelyen

2011. május 12., csütörtök
 

Nyolc csapat -  köztük a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény – ifjú focistái versengenek az V. Korcsoportos Országos Diákolimpia Döntőjében, Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

Elkezdődött a két napos küzdelem május 12-től az V. Korcsoportos Országos Diákolimpia Döntőjében.  A megnyitón Csábrák János a Magyar Diáksport Szövetség MB tagja, a versenybíróság elnöke, az érettségi vizsgákhoz hasonlította a döntőt, hiszen míg a focisták diáktársai a padok mögött, addig ők itt a pályán adnak számot tudásukról.

 

A nyolc csapat, Békéscsaba, Dunakeszi, Nyíregyháza, Pápa, Pécs, Zalaegerszeg, Vác mellett a vásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény csapata is bejutott a megyei és országos selejtező után a legjobb nyolcba. A sorsolást követően fiaink elsőként, az „A” csoportban Békéscsaba csapata ellen léptek pályára. A végeredmény, a 3-0 –ás vereség nem éppen bíztató, de még van remény, hiszen pénteken délelőtt Vác, délután pedig Pécs ellen lépnek pályára.

 

A eötvösös  csapat tagjai:

Lackó Attila, Brizik-Bodrogi Tícián, Tóth József, Rácz László, Habi Roland, Szabó Csaba, Koncz Adrián, Muzsik Attila, Sós Bence, Szakál Attila, Huszka Milán, Visnyei Tamás, Király Dávid, Rózsa Balázs, Bata Dávid, Györgyi Ádám.
Edző: Kandó Róbert, Jenei Péter, Apró Attila.

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.