Kultúra, oktatásDiákkonferencia földön vízen levegőben

2011. május 20., péntek
 

Mozgott a föld, felcsaptak a hullámok, lobogott a tűz, és fújt a szél. Mindez természetesen csak képletesen zajlott le a mai Diákkonferencián az Emlékpontban. A négy alapelem tulajdonságait, megértését és felhasználási lehetőségét ismertették a  Németh László Gimnázium és Általános Iskola által szervezett konferencia  vállalkozó kedvű diák-teamjei.

 

 

 

 

A Németh László Napok idei központi motívuma a négy alapelem, a föld a víz, a levegő és a tűz. A diákok is ezekkel a jelenségekkel dolgoztak, amikor elkészítették pályamunkáikat a május 20.-i Természet- és Környezetvédelmi Konferenciára. Az Emlékpont előadótermében bemutatott prezentációkat, a készítők életkora alapján kategorizálták, míg a zsűrizés feladatát szakemberekből álló csoport vállalta.

 

Az első és a második kategóriában a diákok vizsgálták a négy alapelem tulajdonságait és a hatásait a földi életre, valamint a felhasználási lehetőségeiről értekeztek. A „kutatási eredményeket” power pointos prezentációval és szóban osztották meg társaikkal. A 14 munka között, a legnépszerűbb témát a megújuló energiaforrások szolgáltatták, több ifjú előadó is feltette a kérdést: „Van-e élet az olaj után?”

 

A fent említett két kategória mellett, a szervezők a művészlelkekről sem feledkeztek meg, hiszen a harmadik kategóriában kaptak helyet a művészi alkotások. A legtöbb pályamunka fotó formájában érkezett be, de készült például festmény és tűzzománc alkotás is. Ebben a mezőnyben is kialakult egy uralkodó téma, többen választották a szivárvány „sokszínűségét”.

 

A diákkonferencián az egyes intézmények vezetőin kívül, részt vett Balázs József, az Önkormányzat oktatási csoportvezetője is. A levezető- elnök Dr. Gálné Horváth Ildikó, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola munkaközösség vezetője volt, aki két előadás között elmondta, azért tartja fontosnak ezt a konferenciát, mert amellett, hogy a gyerekek megismerik egymást, tapasztalatot cserélhetnek. Remek alkalom, hogy az élmények útján tanuljanak, hiszen az érzékelés és a tapasztalatszerzés jobb „tanító” mint a könyvek és természetesen nem elhanyagolható szempont a környezettudatos nevelés sem.

 

A pályázóknak nem kellett sokáig izgulniuk, hogy a szakmai zsűri kit ítél a legjobbnak, már délután megtudták az eredményeket. Legjobban a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjai teljesítettek, munkájukat könyvekkel és strandbelépővel díjazták.

 

Részletes eredmények:

 

Első kategóriában első díjat nyert:

Wolf Ede Márkó – Vidács Dániel

 

Első kategóriában második díjat nyert:

Bajusz Emese - Csernus Fanni – Karsai Kármen

 

Első kategóriában harmadik díjat nyert:

Kotymán László – Sisák Tamás – Domján Orsolya

 

Második kategóriában első díjat nyert:

Kosztolányi Anna

 

Második kategóriában második díjat nyert:

Kruzslicz Blanka

 

Második kategóriában harmadik díjat nyert:

Süli Petra

 

Harmadik kategóriában fődíjat nyert:

Bálint Alexandra

 

Harmadik kategóriában díjazott lett:

Farkas Anna Barbara

Bálint Boróka

Kirilla Fruzsina

Varga Tóth Rebeka

Fulai Dalma

 

Első kategória különdíj: Rakonczai Kitti – Sarkadi Petra – Zsigmond Anna, akik praktikus ötleteiket osztották meg velünk a vízhasználatról

 

Második kategória különdíj: Remzső Andrea – egyéni látásmódban dolgozta fel témáját.

                                              Mérai László – körültekintően dolgozta fel témáját.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.