Kultúra, oktatásDél-alföldi francia nyelvű versmondó verseny volt Vásárhelyen

2012. április 14., szombat
 
Dél-alföldi francia nyelvű versmondó verseny volt Vásárhelyen

Április 14-én a hódmezővásárhelyi Magyar - Francia Baráti Társaság szervezésében, a Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtárában rendezték a francia nyelvű versmondó versenyt, amelyre a szomszédos Bács-Kiskun és Békés megye iskoláit is meghívták.

 

 

 

 

Ebben az évben 19. alkalommal is szép számmal jöttek el, 16 intézményből. A délelőtt folyamán több mint félszáz iskolás szavalt a sokak által a világ egyik legszebbjének tartott nyelvén. A kötelező mi is lehetne más, mint a francia irodalom örökbecsű költői Baudelaire, Rimbaud, és két XX. századi, Claude Haller és Jacques Prévert versei.

 

A zsűriben ismét ott találjuk, dr. Bácskainé Fazekas Márta franciatanár és Oláh Renáta mellett Eric Blint a Szegedi Tudományegyetem vendégtanárát, tiszteletbeli francia konzult. Ő immár kilencedik éve tagja nem csak ennek a versenynek, hanem a szintén nagy hagyománnyal bíró ’Ismerd meg Franciaországot’ vetélkedőnek is, amely éppen a versmondó versenyt követő hétvégén, április 21-én lesz. A versenyre jelentkezőknek és az érdeklődőknek el is árulhatjuk, a téma ezúttal Délnyugat-Franciaország lesz. A kérdések a nagyobb városokat, történelmet, a természeti szépségeket, az óceánpartot és a kihagyhatatlan gasztronómiát érintik.

 

 

A Magyar – Francia Baráti Társaság 1993-as megalakulása óta szervezi a versenyt, vezetője, Dr. Radicsné dr. Ruzsa Ilona fáradhatatlan közreműködésével. Az eleinte városi szintű megmérettetés később az egész megyére kiterjedt. Sőt most már a szomszédos megyékből is meghívták az iskolákat. Az idei legjobbak nagy része nem hódmezővásárhelyi iskolák tanulói közül került ki.

 

 

Eredmények: 

 

Általános iskolák:

 

Kategórián kívül (3-4.osztály):

 

1. Fejős Kata              Forray M. Általános Iskola, Szegvár- tanára: Vassné Lucz Klára

2. Szabó Boróka                             „                             „                       „

3. Takács Kata                               „                             „                       „

4. Orosz Dalma                               „                             „                       „

 

I.Kategória (5-6.osztáy):

 

1. Kun-Szabó Regina Szent Erzsébet Katolikus Ált.Iskola, Szentes – tanára: Ráfiné Gáspár    Annamária     

1. Ráfi Anna Réka                                                 „                                          „

1. Templán Péter                                                   „                                           „

2. Pignicki Lili Betti     Bonifert Domonkos Ált.Iskola, Szeged – tanára: Urbán Erzsébet

3. Paplukács Gréta       Kauzál u.Ált.Iskola, Hmvhely – tanára: Gabnainé Őze Márta

 

II. Kategória (7-8.osztály)

 

1.  Kiss Réka                Szent Erzsébet Katolikus Ált.Iskola, Szentes - tanára: Ráfiné Gáspár    Annamária 

2. Szőke Anna               Szent Erzsébet Katolikus Ált.Iskola,Szentes – tanára: Ráfiné Gáspár Annamária

 

Középiskolák:

 

III. Kategória (9-10.osztály)

 

1. Czanik Szilvia      Radnóti M.Kísérleti Gimnázium, Szeged – tanára: Bencsik Judit

2. Kalla Gyöngyi      Bethlen G.Református gimnázium, Hmvhely- tanára: Kisné Kun Márta

3. Sípos Fanni            Bethlen G.Református Gimnázoium, Hmvhely-tanára: Szilágyi Kata

 

 

IV. Kategória (11-12.osztály):

 

1. Pálfi Zsombor       Ságvári E.Gyakorló Gimnázium, Szeged – tanára: Émilie Souflet

2. Magyar Jennifer   Katona József Gimnázium, Kecskemét    – tanára: Muresán Krisztina

3. Szabó László         Ságvári E.Gyakorló Gimnázium, Szeged – tanára: Émilie Souflet

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.