Kultúra, oktatásDaloló szavak

2012. március 19., hétfő
 
Daloló szavak

„Énekeljünk, társak, sőt legyen most

Hangosabb, mint eddig volt, a lant,

Hadd vegyüljön e zavaros földi

Zajba egy-két tiszta, égi hang!”

 

Szólt a költőkhöz hajdanán Petőfi Sándor a Mit daloltok még ti, jámbor költők? című versében.

 

 

E felhívás alatt is gyűlhettek volna össze március 19-én, 15 órai kezdettel, a Mozaik Moziban megtartott XXVI. Petőfi Sándor szavalóverseny döntőjén a magasan kvalifikált szavalók.

 

A döntőt megelőző megmérettetésen több mint nyolcvanan vettek részt, s közülük harmincan jutottak be a döntőbe. A versmondókat öt kategóriába osztották: az első osztályos tanulóktól indulva az egészen hosszú éveket megéltekig.

 

A résztvevők korosztálybeli széles skálája mellett még egy meglepetéssel büszkélkedhetett a mai rendezvény. A versenyzők legfiatalabbja, a 7 éves Balogh Csilla és a 93 éves Ördögh István közösen adtak elő egy verset, ami egy ismeretlen, amatőr szerző tollából fakadt:

 

„Ültünk egymás mellett, s te rám néztél

Meséltél egyre csak s meséltél…

Akkor én megkérdeztem mire vágytam

Nagyapa azt mondta: „csak kitaláltam!”.

 

Nagyapa a meséid olyan szépek

Mesélj nekem sokáig még, arra kérlek!

És mondd, nagyapa, igazak a történetek?

Kislányom, csak kitaláltam mindegyiket!

 

Kitaláltad? De miért? Miért nem mesélsz nekem

Igazat vagy valóságot?

Nagyapa mondta: mert a valóság kegyetlen.

 

Csak kitaláltam a meséket

Hogy neked olyan jó legyen

Ha arcodat nevetni látom

Az jó nekem.

 

Kitaláltam és meséltem

Szép perceket így szereztem

Ne haragudj kicsi lányom

De az élet már nem álom!

 

Nem haragszom, Papi, dehogy

Csak csodálkozom rajta

De már értem miért volt szép

A Csipkerózsika.

Szavak dallama

 

Az életemben a meséid fognak erőt adni

Hogy tudnék hát jó nagyapó, én rád haragudni?

Majd teljesíteni próbálok, hogy szégyent ne vallj velem

Papi mondja dühösen, hogy Jajj, drága gyermekem!

 

Az életemet és sorsomat nem látom előre én

S csak remélem nem leszek majd egyedül a Földtekén

S csak remélem igaz lesz, mit egyszer mondott az anyám

HOGY BÜSZKE LESZEL EGYSZER ÉNRÁM, DRÁGA NAGYPAPÁM!

 


A szavalók az előzetes megmérettetés során egy Petőfi verssel és egy általuk szabadon választható magyar költő verséből készültek fel. Akkor, a zsűri által erősebb, biztosabb előadásmódban prezentált vers alapján juthatott tovább a pályázó. Így került terítékre Petőfi versei mellett, a teljesség igénye nélkül, Szabó Lőrinc, Móra Ferenc, Csukás István, Ady Endre és Kányádi Sándor.

 

A költők és „tolmácsaik” mellett, kimondva, vagy kimondatlanul mégis egy valaki volt a rendezvény középpontja: Ördögh Pista bácsi, a maga 93 évével. Az előadásokat megszakító szünetben elbeszélgettem vele és megtudtam, hogy világ életében szerette, ahogy ő mondta, a dalokat. Az irodalom, és azon belül is a versek szeretetét mi sem példázza jobban, mint a saját 3000 darabos könyvgyűjteménye, melynek legalább tíz százaléka kizárólag verses kötet! Rendkívül jó kedéllyel mesélt magáról, különböző gyűjteményeiről és kutatási témájáról. A szünet vége azonban megszakította nagy lendülettel előadott kis beszámolóját, így csendben elvonulva figyeltem tovább, hogyan adja elő Pista bácsi, az általa választott „dalát” (Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet).

 

 

A háromtagú zsűri, Kovács Józsefné Kazinczy-díjas középiskolai tanár, Szabóné Gulyás Irén  nyugalmazott általános iskolai tanár, Varga Ferenc nyugalmazott középiskolai tanár alapos tanakodás után hozta meg döntését:

 

Díjazottak:

 

 

I. kategória (1-2. osztály)

 

1. Juhász Márk – Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

2. Balogh Csilla - Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

3. Soós Adél Villő - Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

Különdíj: Budincsevics Eszter – Varga T. Ált. Isk.

 

II. kategória (3-4. osztály)

 

1. Sipos Gábor- Kertvárosi Katolikus Ált. Isk

2. Pál Blanka – Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

3. Banka Virág – Varga T. Ált. Isk.

Különdíj: Békési Rebeka – Szent István Ált. Isk.

 

III. kategória (5-6. osztály)

 

1. Sipos Zoltán - Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

2. Farkas Anna Barbara - Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

3. Markó Sándor - Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

Különdíj: Kovács Blanka - Mártélyi Ált. Isk.

 

IV. kategória (7-8. osztály)

 

1. Terjék Adrián - Szent István Ált. Isk.

2. Vojnics Fanni – Németh László Gimnázium és Ált. Isk.

3. Izsó Fruzsina – Liszt Ferenc Ált. Isk.

Különdíj: Nagy Dorottya – Mártélyi Ált. Isk.

 

V. kategória (középiskolás - felnőtt)

 

Különdíj: Palócz Sándor – BGRG

Különdíj: Nagyné Kincses Éva

Különdíj: Jakó Sándorné

Különdíj: Dr. Gera Éva

Különdíj: Mónus Sándorné

Különdíj: Ördögh István

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotók: VH

 
 
Nagy Renáta
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.