Kultúra, oktatásCsupa gyerekség

2014. május 29., csütörtök
 
Csupa gyerekség

„Hangsúlyozottan hagyományos Gyermeknapot rendezünk június elsején, csupa olyan szórakozással, sokféle műsorral ami a gyerekeket érdekli. Mellé a klasszikus vattacukor, pattogatott kukorica, üdítő, fagyi, lufi,” – mondta Cseri Tamás települési képviselő csütörtökön délelőtt tartott sajtótájékoztatóján.

 

 

 

A helyszín pedig Hódmezővásárhelyen, a Rózsa és a Tóalj utca melletti nagy gyepes terület, a Sportcentrum tőszomszédságában.

„A szervező,  Hódtóért Egyesületnek sikerült egy kis pályázati pénzt, 200 ezer forintot nyernie, amihez az Önkormányzat, és több városi támogató is hozzátett, így aztán zenés gyermekszínház, bábszínház, kézműveskedés várja családokat.” – hallottuk Cseri Tamástól.

A reggel 9-től este 6-ig tartó programok között a Zenés Gyermekszínház, a Kócbabák Bábszínház mellett, fellép a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola diákcsoportja is. Juhász István és Páli Tibor, az Ördögfű együttes tagjai pedig ősi hangszereket mutatnak be. Kirakodóvásár, ugrálóvár és étkezési lehetőség sem fog hiányozni.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Büszke vagyok a fiamra

Büszke vagyok a fiamra

Lányi Lala 40. születésnapja alkalmából május 28-án este barátokkal, zenésztársakkal ünnepelt Budapesten, az A38 hajón. Videóval!
Vásárhelyi diákok kirándultak a pesti zsidónegyedben

Vásárhelyi diákok kirándultak a pesti zsidónegyedben

A nyolcadikos diákokból álló csoport az Emlékpont vetélkedőjének díjazottjai.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.