MozaikCsuklya és függöny: ma lett volna 69 éves Bujtor István

2011. május 7., szombat
 
Csuklya és függöny: ma lett volna 69 éves Bujtor István

Eddig is zarándokhely volt a balatonszemesi temető, most méginkább az lesz. Május 5-én csütörtökön felavatták Bujtor István síremlékét.

 

 

 

 

Olyat akart és tudott alkotni, ami itt marad velünk, aztán az utódokra is. Németh Miklós egykori miniszterelnök mondta ezt csütörtökön Balatonszemesen, amikor felavatta a 2009 szeptemberében elhunyt Bujtor István síremlékét. A színész csütörtökön lett volna 69 éves. Németh Miklós, a barát, a vitorlás csapattárs úgy folytatta: – Ő végigment a maga útján, a többi már a mi feladatunk. Eddig is zarándokhely volt a balatonszemesi temető, most méginkább az lesz. Bujtor István édesanyja, a százesztendős korában eltávozott Tinka néni közvetlen szomszédságában nyugszik, velük átellenben Latinovits Zoltán nyughelye és síremléke. A csukja, Anonymus, a színházi függöny tisztelettel hajt fejet; a lepel mögött fejfa és kereszt – mondta alkotásáról Melocco Miklós szobrászművész. – Ismertem Bujtor István tiszteletteljes rajongását a színház, a színészet, a színpad, a magyar kultúra iránt. Jogtalannak és felháborítónak érzem, hogy nincs közöttünk. Emléke nem hal meg, de a lénye belőlem hiányzik, fogyatékossá tesz.
Családtagok, barátok, rajongók között több egykori színésztárs is ott volt csütörtökön a szemesi temetőben, így Eperjes Károly és Szilágyi Tibor.

 
 
Forrás: gg
 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.