Kék hírekCsongrád megyei kutyakölyök csempész

2011. május 17., kedd
 
Csongrád megyei kutyakölyök csempész

A nyomozás arra is kiterjed, mi a szándék a kutyákkal, ugyanis előfordulhat, mint arra már több példa volt, hogy kínai vendéglők konyhájában, vagy Milánóban kutyaszőrme bundaként végzik.

 

 

 

 

Az Animals Angels olaszországi szervezetétől kapott információink szerint Csongrád megyei illetőségű az a nő, akit hétfőn az olasz pénzügyőrök rutinellenőrzése során, Fernetti átkelőhelynél, az olasz-szlovén határon vettek őrizetbe. Autója hátsó ülésén, letakarva hét ketrecet találtak, 24 nagyon megviselt kutyakölyökkel. Az Andkronos olasz hírügynökség szerint, Bulldog, Bull Terrier, King Charles, más néven Chihuahua kölykök, a szükséges uniós és állategészségügyi dokumentumok nélkül utaztak. Mint ismeretes, maga a kutyák exportja lehetséges, azonban a hiányzó iratok és az esetlegesen utaztatási problémák, vagyis állatkínzás miatt  3 ezertől 15 ezer euróig terjedő pénzbírságot, illetve három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. Az olasz pénzügyőrök most nyomoznak, hogy kiderítsék hová vezetnek kutyakölykök csempészésének szálai. Az utóbbi időben, többen buktak le, akik Magyarországról próbáltak meg Olaszországba csempészni kiskutyákat megfelelő okmányok nélkül. Legutóbb februárban a toscanai Pistoia és Prato környékén huszonhét értékes, fajtiszta kutyakölyökre bukkantak; a kiskutyák illegális úton kerültek Itáliába. A nyomozás arra is kiterjed, mi a szándék a kutyákkal, ugyanis előfordulhat, mint arra már volt példa, hogy kínai vendéglők konyhájában, vagy Milánóban kutyaszőrme bundaként végzik. Az illegálisan utaztatott kutyák, éppen a körülmények miatt néha összezsúfoltan, étlen-szomjan teszik meg az ezer kilométernél is hosszabb utat. Erre figyelnek az Animal Angels nevű szervezet önkéntesei, akik az olasz határátkelőknél figyelik az állatszállítmányokat. Ha problémát észlelnek, a Corpo Forestale, az Állami Erdészet járőreit, állatorvost és a pénzügyőröket értesítik, akik félreállítják a kamionokat és az egyéb állatot szállító járműveket. A magyar nő által hétfőn lefoglalt és az utazástól megviselt és legyengült kutyakölyköket is az Animals Angels, az Állatok Angyalai szervezet vette gondozásba, majd egy állatmenhelyre kerültek.  

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.