GazdaságCsongrád megyében egy termelőnek kellett betárcsáznia kukoricáját

2011. július 25., hétfő
 
Csongrád megyében egy termelőnek kellett betárcsáznia kukoricáját

Csongrád megyében egyelőre egy Csongrádhoz közeli termelő volt kénytelen betárcsázni kukoricáját, mert genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagot használt – tájékoztatta Varga Márta, a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-t.

 

 

Az őstermelő gazda jóhiszeműen vásárolt a kereskedőtől - a vizsgálatok alapján igazolhatóan GMO-szennyezett - vetőmagot – közölte a szakember.
    A termelő a 4,38 hektáros területen a szennyezett állomány megsemmisítést a növény- és talajvédelmi igazgatóság határozat alapján maga végezte el.
    Mivel a génmódosított magból nőtt növények a virágzás alatt a környező területeket is beszennyezhették, azokon további megsemmisítésre lesz szükség. Jelenleg folyik az úgynevezett puffer zóna, a kitárcsázott kukorica melletti 400 méteres terület kijelölése – tudatta a kommunikációs vezető.

 

Lantos Attila falugazdász a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, a hozzájuk tartozó  vásárhelyi és környéki közel 1100 gazdálkodót érintő, a Csongrádban történtekhez hasonló esetről nincsenek információik.

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.