Kultúra, oktatásCsodatevő-Csodateremtő lángelme-bizonyosság

2012. augusztus 29., szerda
 

Szemet gyönyörködtető színvilág, eksztatikus hangulat, magával sodró látvány: a kortárs festészet egyik legnagyobb alakjának műveit Fertőszögi Péter művészettörténész, a Csernus Tibor kiállítás kurátora, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke készíti elő a hódmezővásárhelyi most felújított Tornyai János Múzeum szombati megnyitójára.

 

Fotók: Bornemissza Péter 

 

Bornemissza Péter fotós kameráján keresztül a Vásárhelyi Hírek olvasói bepillantást nyerhetnek az előkészületekbe, a tárlat rendezési koncepciójába.

 

Csernus Tibor képei itt és most sisteregnek fergeteges ritmusukkal, világvége-hangulatukkal, pontos részleteikkel és az azokat felülíró szövevényes kompozícióikkal, a lendületes formákkal és pontos részletek dialektikájával, fény-árnyék helyett a sokszínű látvánnyal.

Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő, a festőnagyság budapesti kiállításának megnyitóján mondta: „Hát most hazajöttél Barátom, Csernus Tibor. Bár tested francia földben, egész műved, létezésed szent igazolásául itthon. Úgy legyen ámen, hogy Isten hozott Magyarországon, te Csodatevő-Csodateremtő lángelme-bizonyosság.”

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.