Kék hírekCsempészlebukás a 43-as úton

2011. október 26., szerda
 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei  jövedéki ellenőrzést tartottak tegnap a 43. számú főúton, melynek során megállítottak egy magyar állampolgárságú féri által vezetett magyar honosságú zárt, dobozos kisteher gépjárművet.

 

 

 

 

 

A járművet vezető férfi elmondta, hogy Romániába tart, valamint úgy nyilatkozott, hogy bejelentendő jövedéki terméket nem visz magával.

 

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban a jármű szigorított vizsgálata mellett döntöttek, melynek során a padlólemezben mesterségesen kialakított üregre lettek figyelmesek. A további „szerelés” eredményeként a rejtekhelyről összesen 7.500 doboz – Fast, Merilin márkájú – szerb adójeggyel ellátott, valamint adójegy nélküli cigaretta került elő.

 

A magyar sofőr az eljárás során elmondta, hogy az előkerült dohánytermék nem az ő tulajdona, arról és a rejtekhelyről nem volt tudomása.

 

A pénzügyőrök a 4,5  millió forint értékű cigarettaszállítmányt, valamint az átalakított járművet lefoglalták, az ügyben a pénzügyi nyomozók ismeretlen tettes ellen visszaélés jövedékkel bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak.

 
 
Forrás: NAV
 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.