BulvárCsapás a tudásra

2011. december 18., vasárnap
 
Csapás a tudásra

"Van egy meglepetésem számodra" mondta a férj, mire felesége nagy örömmel még azt is hagyta, hogy bekösse a szemét, aztán a férfi egy húsvágó bárdot húzott elő és lesújtott…

 

 

A képen Hawa Akhter a kórházban (Fotó: Reuters)

 


A felesége tanulmányaira féltékeny férj most a börtönélettel nézhet szembe, pedig jó állása volt. Csak éppen csípte a szemét, hogy az asszonyka egyetemre jár.

 

A 30 éves Rafiqul Islam, bekötötte a felesége szemét még a száját is leragasztotta, majd a nagy meglepetést váró, gyanútlan fiatal nő jobb kezének mind az öt ujját egy csapással levágta.

 

Sőt a férfi egyik rokona gyorsan a kukába dobta az ujjakat, hogy megmenteni se lehessen.

Mindez a múlt héten Bangladeshben, Dhakkában történt. Hawa Akhter a húszas éveiben járó fiatal feleség, úgy gondolta, amíg férje vendégmunkásként az Arab Emirátusokban dolgozik, nem tétlenkedik. Mint azt a nő elmondta, ugyan volt már ebből konfliktusa a férjével, aki  irigykedett rá és féltékeny volt, hogy csak nyolc osztályt végzett, miközben a feleségét felvették az egyetemre. Ám nem gondolta, hogy ilyenre sor kerülhet.

A férfit a rendőrség letartóztatta és az emberjogi, élükön az iszlám országokban élő nők egyenjogúságáért küzdő szervezetek figyelmének középpontjában várják a bírósági tárgyalást.

Hawa Akhter újságíróknak kijelentette, elszántságán nem fog változtatni, megtanul balkézzel írni és folytatja egyetemi tanulmányait.

 

Az ilyen jellegű támadás nem ritka az iszlám országokban, a nők egyenjogúságáért küzdő szervezetek szerint az már más kérdés mennyi ilyen ügy kerül nyilvánosságra. Legutóbb idén júniusban, szintén Bangladeshben történt, egy munkanélküli férfi kiszúrta a felesége szemét, aki tanársegéd volt a Dhakai Egyetemen és azt tervezte, hogy Kanadában tanul tovább. A férj ezt a szellemi különbséget a nő megvakításával akarta megtorolni.

 
 
Forrás: mailonline
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.