Kék hírekCsaládi program lebukással

2016. január 19., kedd
 
Családi program lebukással

Nem állatsimogatóra, hanem álattlopásra vitték a szülők három gyermeküket. A vásárhelyi család nem ismeretlen a rendőrök számára.

 

 

 

 

 

 

Birkákat és bárányokat akart lopni egy orosházi állattartó telepről az a három férfi, akiket őrizetbe vett a rendőrség. Két családtagjuk is részt vett a bűncselekmény elkövetésében, a nyomozók őket is gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Az Orosházi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy öttagú hódmezővásárhelyi család tagjai ellen, akik január 17-én 20 óra körüli időben birkákat és bárányokat akartak lopni egy Orosháza külterületén lévő állattartó telepről. A nyomozás jelenlegi adatai alapján a szülők, akik autóval Hódmezővásárhelyről Orosházára vitték a fiaikat, a telephely közelében várták meg, amíg gyermekeik a kerítésen át bementek a bekerített területre. A 19, 22 és 25 éves fiatalok 9 birkát és 5 bárányt akartak eltulajdonítani, de a rendőrök tetten érték és elfogták őket. A Békés megyei rendőrök a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársaitól is kaptak segítséget a felderítéshez. Az öttagú család tagjai a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján korábban több vagyon elleni bűncselekményt követhettek el.

 

A 22 és 25 éves fiatal férfiakat, valamint 54 éves édesapjukat az Orosházi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette. A harmadik fiút és az 51 éves édesanyát is gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, ők szabadlábon védekeznek. A nyomozás során a rendőrség vizsgálja, hogy a hódmezővásárhelyi család tagjai milyen további bűncselekmények elkövetésével gyanúsíthatóak.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Viszik a kék kukákat

Viszik a kék kukákat

Az .A.S.A. Köztisztasági Kft. tájékoztatása szerint hamarosan megkezdik a tulajdonukat képező kék kukák összegyűjtését.
Égett egy autó Vásárhelyen

Égett egy autó Vásárhelyen

Kigyulladt egy autó Vásárhelyen, a Rendőrség is vizsgálódik. Két embert könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba az elmúlt 72 órában.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.