Kék hírekCsaládi embercsempészet

2012. július 5., csütörtök
 
Családi embercsempészet

Anyát és lányát fogták el a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség munkatársai kedden délelőtt, miközben két pakisztáni férfit próbáltak Magyarországra csempészni egy autó csomagtartójában.

 

 

 

 

 

A család két női tagja egymást követve két autóval jelentkezett belépésre a kiszombori átkelőn. Amikor az ellenőrzést végző rendőrök azt kérték, hogy nyissák fel az az autók csomagtartóját, a fiatalabbik asszony arra hivatkozott, hogy azt nem tudja megtenni, mivel beragadt. A rendőrök segítettek neki, így került elő a csomagtartóból két pakisztáni férfi, akik jogszerűen nem tudtak volna belépni az ország területére.

Előállításuk során kiderült az is, hogy az autót a lány élettársától kapták, ezért a Makói Rendőrkapitányság nyomozói őt is elfogták.

A rendőrség embercsempészés bűntette megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben. A gyanú szerint a csapat nem először nyújtott segítséget határsértőknek, ezért a lányt és élettársát a Makói Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.