GazdaságCsak lyukra játszhatnak a gazdák

2014. november 5., szerda
 
Csak lyukra játszhatnak a gazdák

A Microtus arvalis nemcsak nagyon falánk, hanem irigylésre méltó nemzőképességgel is meg van áldva. Viszont a gazdák áldás helyet, átkozzák.

 

 

 


 

Az évente akár tízszer is 5-10 utódot világra hozó mezei pockok idén olyan mértékben elszaporodtak Magyarország déli és középső területein, hogy nyár elejére már igen jelentős pusztítást végeztek a gabonában. A Kormányhivatal többször is felhívta a figyelmet az FVM rendeletre, amely szerint a termelők kötelesek védekezni a mezei pocok ellen. Ezt a gazdálkodók jó része, saját érdekükben is betartották.

 

Ebben az évben már többször szálltak harcba a mezei pockok ellen, de most a tárca ismét azt kéri a termelőktől, hogy november elsejétől folytassák a védekezést. Ehhez 400 tonna irtószer, úgynevezett szükséghelyzeti forgalomba hozataláról döntöttek. A Redentin nevű véralvadásgátló készítmény Csongrád megyében kizárólag mezőgazdasági földhasználók számára szántóföldi, kertészeti kultúrájú területeken, mezőgazdaságilag nem művelt területeken és ruderáliákon, vagyis gyomos területeken, a Hódmezővásárhelyen működő Csongrád megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatóságán történő előzetes regisztráció után használható fel.

 

„Eddig már 12 ezer 500 hektáron volt pocokirtás, és ez már idén a harmadik ilyen felhívás, mert úgy tűnik még mindig szükség van a védekezésre.” - mondta Dr. Hódi László a Vásárhelyi Híreknek. Az igazgató azt is elmondta többféle védekezési mód volt, azonban most kizárólag csak a járatok kijáratába lehet szórni a szert, ami a vadak, elsősorban a ragadozómadarak védelmét is hívatott szolgálni.”

 

A csalétek lyukakba szórása idő és munkaigényes, és tudván, hogy mennyire elszaporodtak idén a pockok, türelemjátéknak is ígérkezik, főként ha nagyobb földterületről van szó. Azonban Hódi László megerősítette, a gazdálkodók saját érdekük is, hogy szakszerűen végezzék a csalétkek kihelyezését.

Arra a kérdésünkre, hogy ronthat-e a védekezés hatékonyságán, ha az egyik termelő aprólékosan dolgozik, míg esetleg a szomszéd nem is veszi a fáradságot, az igazgató elmondta, a kártevők elleni védekezésben szigorú előírások vonatkoznak a termelőkre, amivel tisztában vannak, nagyon ritkán fordul elő ilyesmi, ha mégis azt bejelentik.

 

Az október 28-án kihirdetett pocokgyérítésre a megyében eddig már 20 hektárra regisztráltak. A csalétekkel történő irtás engedélye november elsejétől, 2015. február 28-ig tart.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik az ajándékozás időszaka

Kezdődik az ajándékozás időszaka

Novemberben 2000 gyerek ismét kap a várostól 5800 Ft. értékű Erzsébet utalványt. Készül az idei Gyermekkarácsonyra a vásárhelyi Önkormányzat.
Kéznél volt a segítség

Kéznél volt a segítség

Két esetben az életmentő beavatkozást akadályozó helyzetet kellett megoldaniuk Hódmezővásárhelyen november 3-án.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...