GazdaságCsak februárban indul a közmunkaprogram

2012. január 14., szombat
 
Csak februárban indul a közmunkaprogram
Az úgynevezett közfoglalkoztatási jogviszony bevezetésével a közmunkán dolgozónak egyhavi napi nyolc órás munkáért az eddiginél jóval kevesebbet is fizethetnek.






A 2011 novemberében beharangozott START Közmunkaprogramok az ígéretek ellenére nem indulhatnak el 2012 januárjában.

A minisztérium ígérete az volt, hogy 2012-ben 12 hónapra tervezett programok január 2-tól el fognak indulni, a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll, a 2011-ben megkezdett programok folytonossága biztosított.
Ennek ellenére 2012. január 11-én megkapott értesítések értelmében költségvetési indokokra hivatkozva át kell dolgozni a benyújtott pályázatokat. Ezért 2012. február 1-nél előbb nem indulhatnak a START közmunkaprogramok, a mezőgazdasági projektek esetében pedig további csúszás várható, ugyanis menetközben központilag kirendelt mezőgazdasági szakértő bevonását és általa korrigált anyag benyújtását írta elő a minisztérium, immár sokadik módosításként, írja a Policy Agenda.

A módosítás legfőbb eleme, hogy a jövőben létrejön az úgynevezett közfoglalkoztatási jogviszony, amely eltérhet a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalói jogviszonytól. Ennek egyik legfőbb oka, hogy ezáltal a kormány a minimálbérnél kisebb bért is megállapíthat a rászorulóknak. Azaz, nem kell kötelezően kifizetni a mostani bruttó 78 000 forintot a közmunkán dolgozónak egyhavi napi nyolc órás munkáért cserébe, hanem ennél jóval kevesebbet is fizethetnek - figyelmeztet a Policy Agenda.
 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.